a gyógyító mosoly

 

Eddig is tudtuk, da ma már bizonyíték van rá, hogy a mosoly szépíti az embert. A mosolygós arcúakra szívesebben nézünk, és keressük is a társaságukat. Ráadásul képes oldani a stresszt. A mosolygás fizikailag is segíti, hogy túljussunk nehéz, stresszes helyzeteken.

A Psychological Science című szakfolyóiratban Tara Kraft és Sarah Pressman különböző típusú arckifejezések hatását vizsgálta stresszel járó feladatok megoldásakor.

A semleges arckifejezésen túl az egyik mosoly udvariassági mosoly volt, amelynél csak a száj körüli izmok működnek, a másik őszinte mosoly, amikor a szájat körülvevő izmokon túl a szem körüli izmok is működésbe lépnek.

A tesztek alatt olyan feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek, amelyek rövid időre óhatatlanul stresszel jártak. Eközben a kutatók mérték az önkéntesek szívritmusát és stresszének szintjét.

Az értékeléskor kiderült, hogy a mosolygás valóban befolyásolja fizikai állapotunkat, még akkor is, ha csak az arcizmaink húzódnak össze. A leggyorsabban azok jutottak túl a feladat által kiváltott stressz hatásán, akiknek arcán őszinte mosoly volt, őket követték az udvarias mosolyúak, végül a semleges arckifejezésűek.

 

Mindez arra utal, hogy rövid stressz alatt a mosoly segít csökkenteni a testben a stressz válasz intenzitását, függetlenül attól, hogy valójában érzünk-e közben örömöt. Ami stresszes állapotban meglehetősen ritkán fordul elő.

A szituáció másként is magyarázható. Paul Ekman kutatásai alapján tudjuk, hogy a mosolyra késztetett izmok stimulálják agyunknak azt a részét, amely az adott érzelemért felelős. Ez elindítja azokat az agyi folyamatokat is, melyeknek eredetileg a mosolyt kell kiváltania. Ez pedig szembe megy a stresszes érzésekkel. Hát nem egyszerű?

 

Mosolyogjunk! Érdemes!

Mosolyunk megszépít, és közelebb hozza hozzánk az embereket.

A mosoly pozitív üzenet. Kedvellek!

Tanuljuk meg!

 

 

 

Elérhetőség

gondolatolvasás
5085 Rákóczifalva Rózsa út 5/a

20 3398345

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode