HATALOM ÉS BEFOLYÁSOLÁS

 

Szervezeti emberként éljük az életünket, melyek nem léteznek hatalom nélkül. Ha akarnánk sem tudnánk kilépni belőlük, mert emberi létünk is veszélybe kerülne. Szervezetek sora gondoskodik rólunk. A modern ember igénybe veszi szolgáltatásaikat, és szociálisan annál gazdagabbak vagyunk, minél több szervezettel kerülünk kapcsolatba. Ma már nem vonzó sem a remeték, sem Robinzonok magánya. Inkább vágyunk a társas létre, mint bármi másra. Szervezeti kapcsolataink hatalmi erőtérként vesznek körül minket, és észre sem vesszük, hogy befolyásolják minden percünket. Akkor is érezzük családi kötöttségünket, ha éppen valahol máshol leledzünk.

A hatalom számos módszerrel vizsgálható. Ez esetben a legáltalánosabb módját választottam.  A szervezeti hatalom paradigmáját hívtam segítségül. Mert szervezet lehet a család akkor is, ha csak két főből áll, és szervezetek rendszereként vizsgálható az egész világ is.

 

A szervezetben a hatalom mindenhol jelen levő dolog. Egy tökéletesen működő szervezetben fentről lefelé aktív, és minden megjelenési formája arra szolgál, hogy az embereket célirányos magatartásra, viselkedésre késztesse. A hatalom ugyanis befolyásolás. Ez igaz visszafelé is. A befolyásolás mindig valamilyen hatalmon nyugszik. Ezért nehéz róla beszélni, mert olyan általános, hétköznapi, hogy észre sem vesszük, illetve a hatalmat többnyire akarnok stílusként definiáljuk. A családban a hatalom, mint megszokás, tradíció, egy különleges tudati képződmény jelenik meg, ami megoszlik a családtagok között. A szerelmesek között a „vonzás”, a szeretet hatalma jelenik meg befolyásoló tényezőként. A szurkoló – még a legvadabb jobbközép is – hódol a „királynak”, a csatárnak, és ölre megy csapatáért.

 

A hatalom az emberi együttélés egyik legérdekesebb problémája. Jelenlétével minden nap találkozunk. Elszenvedjük és gyakoroljuk. Ennek ellenére keveset tudunk róla. Vannak, akik könnyen veszik. Mások tagadják. Egyesek természetes módon gyakorolják, mások minden erőfeszítésük ellenére képtelenek rá. Van, aki eszközként alkalmazza, más célnak tekinti. Fejlettségünkből eredően gyakori a hatalom és a politika összekapcsolása, ami nem mentes az erőszakra utaló asszociációktól sem. Hatalom-értelmezésünk és felfogásunk ma is kötődik a marxista tanokhoz, amely erősen osztályharcos alapozású. Ám jelen van egy szociálpszichológiai értelmezés is, amely Max Weber munkásságára épül.

A hatalom látható és láthatatlan jelei, sokoldalúsága filozófiai szintű elemzést igényelnének. Mindennapos megjelenése egyszerű tapasztalás. A hatalom sokszínűsége, sokarcúsága – a befolyásolás képessége és lehetősége – nem teszi lehetővé, hogy minden aspektusát számba vegyük. Ha ez így lenne, akkor:

Elemezni kellene azt, amit az egyén önnön tettei révén gyakorol önmagán, másokon, a természeten,

      nem lehetne megkerülni a hit és az erkölcs problémáját,

Fel kellene tárni az emberek különbözőségének okait, a befolyásolók és a befolyásoltak oldaláról.

Nem lehetne megkerülni a társas befolyásolás problémáját a behódolástól az azonosuláson keresztül az internalizációig.

Óriási energiába kerülne a hit magatartás-befolyásoló szerepe és a hitek ápolásában résztvevők tudatos hatalomgyakorlásának vagy manipulatív tevékenységük révén kialakuló önkéntes alárendelődésnek az elemzése.

Az irodalom és a költészet határáig jutna el az, aki a szeretet hatalmát és erejét, vagy ennek hiányát és erejét elemezné.

 

A hatalom az előzőekben felvázolt sokarcúsága miatt nehezen feltárható. Akik gyakorolják, többnyire spontán teszik. Olyan társadalmi jelenségről van szó, amely nélkül nehezen képzelhető el az emberi lét.

Kézenfekvő, hogy ha vezetésről van szó, akkor a szervezetben előforduló formációkról kell beszélnünk. Vizsgálatunk szempontjából elindulhatunk egy szociálpszichológiai felfogásból. Ezek szerint létezik:

Információs hatalom. A hatalomnak ez a fajtája az elérhető tudás- és ismeretanyag megszűrését, szelekcióját jelenti. Minél diktatórikusabb egy politikai rendszer vagy autokratább egy szervezet, annál inkább monopolizálja az elérhető információkat, és ily módon tetszése szerint alakíthatja az alattvalók attitűdjeit, gondolatvilágát, magán jellegű vélekedéseit is. A tudás – tudatlansággal párosítva – hatalom; az információk megfelelő adagolása, manipulálása révén az emberek tudata úgy befolyásolható, hogy a külső kontroll feleslegessé válik.

Referencia-hatalom. Ez lényegében azonos azzal, amit korábban azonosulásnak neveztünk: a hatalomnak ez a fajtája pozitív minták nyújtásával éri el hatását. A sikeres azonosulás esetén az emberek privát viselkedése is a kívánt modellnek megfelelően alakul, ezért közvetlen ellenőrzésre ez esetben sincs szükség. A referencia-hatalom nélkülözhetetlen feltétele a szocializációnak (a szülőkkel, a környezet releváns személyeivel, az elsődleges kiscsoporttal való azonosulás stb. De referencia-hatalommal rendelkezik a filmsztár, a popénekes és sok más közszereplő is, aki nagyszámú embernek kínál azonosulási mintákat. Sokszor: sajnos! – mert a deviancia is válhat referenciává.

Törvényes hatalom. Ezt másképpen legitim hatalomnak is nevezhetjük: a társadalom bizonyos intézményeinek törvény adta joguk van arra, hogy normákat, veselkedési előírásokat állapítsanak meg, és ezek betartását ellenőrizzék is. A törvényes hatalom feltételezi, hogy e normák érvényessége valamelyes társadalmi konszenzuson alapul.

Szakértői hatalom. A hatalomnak ez a fajtája napjaink egyik leghatásosabb hatalomgyakorlási módja. Nyilvánvaló, hogy a „szakértők” olyan tudástöbblettel rendelkeznek, amely a „laikusok” számára nem hozzáférhető; miután pedig a modern technológiák világában egy sor szervezet- és társadalomirányítási kérdés „szakkérdésként” jelenik meg, a szakértők bizonyos területeken (például gazdasági és technikai kérdésekben) szinte korlátlan hatalommal rendelkezhetnek, legalábbis amíg a tudásuk értékével kapcsolatos társadalmi konszenzus fennáll. A hatalom korábban említett típusaihoz hasonlóan, a szakértői hatalomnak való engedelmeskedés sem igényli a közvetlen ellenőrzést.

Jutalmazó hatalom.  A hatalom e típusának alapmodellje a szülői hatalom, amely a gyermek bizonyos viselkedésformáit közvetlenül jutalmazza – ajándékkal vagy pozitív érzelemnyilvánítással. A paternalisztikus hatalom kitüntetések, jutalmak, privilégiumok – olykor csupán forró kézszorítások – osztogatásával ér el hasonló hatásokat. A jutalmazó hatalom eredménye a külső viselkedésben megnyilvánuló engedelmesség; de a mézesmadzagot megfelelően kombinálva a korbáccsal, mélyebb pszichológiai hatásokat – elfogadást, azonosulást – is elérhet.

Kényszerítő hatalom. A hatalomnak ez a típusa már kifejezetten a korbács hatalma; hatékonyságát kizárólag a büntetésnek, a fizikai vagy lelki terrornak, vagy az azzal való fenyegetésnek köszönheti. A kényszerítő hatalom tehát csak a behódolást tudja elérni és minden körülmények között feltételezi a közvetlen ellenőrzést. Ezt a hatalomgyakorlási módszert természetesen nem kísérheti sem társadalmi konszenzus, sem privát beleegyezés, bár az „agresszorral való azonosulás” paradox mechanizmusa esetleg ideig-óráig elfogadhatóvá teszi.

 

A szervezeti hatalom elemzése a szituációelméletre épül és tudatosan vállalja fel ezt a közelítésmódot azért, mert a fejlett országok vezetésfelfogása erre a modellre épít. A kiindulási alapot Maw Weber nyújtja.

 

A hatalom lényege és összetevői

 

A hatalom definiálása céljából nyúljunk vissza Max Weber klasszikussá vált megközelítéséhez, aki azt írta, hogy ...minden olyan esetben hatalomról beszélünk, ha egy társadalmi kapcsolaton belül van rá esély, hogy valaki saját akaratát az ellenszegülés ellenére is keresztülvigye, függetlenül attól, hogy min alapul ez az esély. ... Mindenféle emberi kvalitás és mindenféle konstelláció elképzelhető, amely olyan helyzetbe hozhat valakit, hogy egy adott szituációban mindenáron keresztülviszi akaratát.

 

E meghatározással azonnal szembeállítható a negatív, a passzív hatalom, amely a nem-cselekvés, késleltetés, információ-visszatartás, szűrés, torzítás, ellentmondás, valami megakadályozása, megtagadása és végső soron a nyílt ellenállás lehetősége. Ennek hiányában a hatalom mindig az engedelmesség maximális szintjével jár együtt.

Miért engedelmeskedünk valakinek? Mert a hatalom mögött függést sejthetünk. Ez a függés valami(k)nek a bizonytalanságán, esetleg szűkösségén alapszik. Ha az embereknek szükségük van valamire és ez szűkös vagy bizonytalan, akkor függő helyzetbe kerülnek azzal szemben, aki rendelkezik e dolgok felett, aki biztonságot kínál a bizonytalanság helyébe. Minél szűkösebb és minél bizonytalanabb a vágyott dolog, annál erősebb a függés és az erre alapozott hatalom.

Ezek után meg kell keresünk a választ arra, hogy minek a szűkössége illetve bizonytalansága hozhat valakit függésbe, vagy – Weber definíciójára visszautalva – mik azok a "mindenféle emberi kvalitások és konstellációk”, amelyek a hatalom forrásai lehetnek.

  •  

Ezeket három csoportba sorolhatjuk:

a személyből származtatható hatalomforrások;

a szervezet által biztosított hatalomforrások;

a szervezet külső függéséből következő hatalom.

 

Személyes hatalomforrások

 

A hatalomforrások első csoportjába azokat a függő helyzeteket soroltuk, amelyek a hatalmat gyakorló személyétől származtathatók. Már Weber is tárgyalta a személyiség erejére alapozott vagy más néven karizmatikus hatalmat. Forrása a vezető mások által elismert vonzó személyisége, karizmája, valamilyen különleges képessége. Ezen keresztül a vezető által kinyilatkoztatott parancsok, elvárások, tételek, nézetek, vélemények is követésre, utánzásra találnak.

Személyiséghez kötődik a szakértői hatalom, amely az egyik legerősebb, mégis legtünékenyebb hatalmi formáció. Forrása olyan valós vagy feltételezett tudás, hozzáértés, információ birtoklása, ami mások számára fontos, ugyanakkor azok kevésbé tudják, értik vagy birtokolják. Csekély többlettudás is nagy befolyásoló-képességet biztosít, ha arra szükség van. Ugyanakkor, ha a követők  megtanulják ezt a többletet, vagy felbukkan valaki, aki egy kicsit többet tud (vagy sejttet),  csökken és  szét is foszlik ez a hatalom.

Ha valaki olyan hiányzó, vagy nehezen helyettesíthető tudással rendelkezik, ami vezetője számára nem vagy nehezen hozzáférhető, valószínűsíthető, hogy a beosztottnak hatalma lehet vezetője felett. Nem váltható hatalomra az a tudás, amelyet relatíve sokan birtokolnak. Ugyanakkor a szakértőket nehezebb helyettesíteni, mint a nem-szakértőket.

Létezik egy sajátos tudás is: a helyismeret. Ha a szervezeti hatalom összefügg a személyekhez, információkhoz és eszközökhöz való hozzáféréssel, belátható, hogy ha valakinek növekszik a szervezetben eltöltött ideje, úgy nő a személyekhez, információkhoz és eszközökhöz való hozzáférésének a lehetősége.

 

A szervezet által biztosított hatalomforrások

 

Vannak olyan hatalomforrások, amelyek nem “a személyhez” tapadnak, hanem az adott szervezeti-hatalmi struktúra meghatározott szereplőjéhez. Ugyancsak Weber az, aki a racionális-bürokratikus szervezethez kapcsolva bemutatja a törvényes hatalmat. Ezt szokásos más néven intézményesült vagy pozícióból eredő hatalomnak is nevezni. Ez más, mint a szervezet egy meghatározott státuszához kapcsolódó jogosítványok köre. Ez az a hatalomforma, amelyet autoritásnak, hatáskörnek is szoktak nevezni. Ez a hatalom csak annyiban kötődik személyhez, amennyiben a személy az adott státusz betöltője. E hatalom mértékét, határait a szabályzatokba foglalt jogosítványok jelölik ki. Tanulmányok további hatalomformákról is szólnak, amelyek e jogosítványokból származtathatók:

A jutalmazó hatalom

Forrása olyan anyagi és nem anyagi jellegű dolgok ellenőrzése (pénz, rang, kitüntetés, "bennfentesség"), amire mások áhítoznak. Annál erősebb ez a hatalom, minél inkább ellenőrzi ezeket a vezető, illetve minél erősebben áhítoznak erre a beosztottak.

Kényszerítő hatalom

A kényszerítő hatalom gyakorlásával az engedelmességet pszichikai, érzelmi, ritkán fizikai fenyegetéssel kényszerítik ki: (előnyök megvonásával való fenyegetéssel, hátrányok kilátásba helyezésével, illetve ezek érvényesítésével). A pozíciókból fakadó hatalom nemcsak a jutalmazás és büntetés lehetőségét jelenti. Ezeket tovább erősíti a szervezet szabályzataiban rögzítetten a státuszon keresztül futó információk széles körének birtoklása, a döntésekhez való személyes hozzáférés, valamint az adott szervezetre vonatkozó döntési és szervezési jogosítványok.

A hatalom tehát több mint az autoritás (formális hatalom), nemcsak fölérendelt pozícióban, de mellérendelt, sőt alárendelt helyzetben is számottevő befolyásra lehet szert tenni.

 

A szervezet külső függőségéből következő hatalom

 

Látható és érzékelhető összefüggés van a szervezeten belül a hatalom és a szűkös, valamint a bizonytalan erőforrások között. A hatalom a szűkös erőforrásokhoz való hozzáférésből származott. Az eddig körvonalazott hatalommodell azonban adottnak tekintette a szervezet rendelkezésére álló (szűkös) erőforrás-mennyiséget. Hatalom nemcsak a szervezeten belüli függésből származhat, hanem abból is, hogyan képes a szervezet megszerezni a számára szükséges erőforrásokat. Azok szűkössége ugyanis nemcsak a szervezeten belüli, de a szervezetek közötti kapcsolatokat is jellemzi.

Sokoldalúan bizonyították, hogy a szervezeten belül azok kerülnek hatalmi pozícióba, akik a szervezeten belüli munkamegosztás révén a szervezet számára kritikus erőforrásokat meg tudják szerezni. Sajátos transzformációnak vagyunk szemtanúi: a szervezet függ egy környezeti erőforrástól, ez a függés a szervezeten belül már hatalommá változva jelenik meg. Minél kritikusabb a szervezet függése az adott erőforrástól, annál erősebb az azt kezelő szervezeti tag hatalma. A magyarázat abban rejlik, hogy ez az erőforrás, mint szűk keresztmetszet direkt módon határozza meg a szervezet teljesítményét. Ennyiben a hatalom a szervezeti teljesítményhez való hozzájárulás képességéből is leszármaztatható.

Ez a hatalom paradoxona: a hatalom forrása a szervezet kritikus erőforrásoktól való függése, s így a létrejövő hatalom a szervezeti alkalmazkodás közvetítő közege. Másfelől a megszerzett hatalom az intézményesítés révén túlélni igyekszik saját létalapját, s így a szervezeti alkalmazkodás kerékkötőjévé válik.

Az alkalmazkodás sohasem tökéletes. Ha a hatalom helyett bármi más szolgálna a szervezeti döntések alapjául, az rosszabb eredményre vezetne. A hatalmi szféráknak azonban jelentős az önmozgása, az átsúlyozódás nem mindig jelent alkalmazkodást. Sőt az alkalmazkodásnak tűnő változtatások, "innovációk" célja valójában a belső hatalmi szerkezet megbontása, vagy épp ellenkezőleg, annak konzerválása lehet.

 

A hatalmi erőtér

 

Eddig analitikusan vettük sorra a hatalom lehetséges forrásait. A hatalom azonban valójában nem a tiszta esetek valamelyikéhez kapcsolódik. A hatalom birtokosa ezek közül többel, elvileg mindegyikkel rendelkezik. A negatív hatalom ismeretében azt mondhatjuk, hogy hatalmi vákuum nincs, ha a hatalom egyik forrása gyengül, más forrásokkal tölthető ki az űr, ha ez nem következik be, a negatív hatalom foglalja el a helyét.

A hatalom gyakorlója több húron játszhat, a hatalomformák sajátos metamorfózisát megvalósítva. Személyiségének csökkenő vonzerőjét többlettudásával, annak tovatűnését előnyök kilátásba helyezésével, ennek eredménytelenségét formális utasítások kiadásával kompenzálja, s ha ez sem vezet célra fenyegethet, vagy minden hatalom végső eszközeként erőszakot alkalmazhat. A hatalom potenciális lehetőség, és sohasem egyoldalú dolog. A befolyásolás, függésben tartás lehetőségével más forrásból származó függés feszül szembe. A szervezetben a személyek egy bonyolult hatalmi erőtérben helyezkednek el, ahol az erőtér szerkezete személyes, szervezeti és környezeti tényezők által meghatározott. A személyek e háló csomópontjai, akik több irányba befolyásolnak és több irányból éri őket befolyás.

 

 

Az egyének hatalmát mindezek eredője határozza meg. Az egyes hatalomforrások nem azonos súlyúak. Egyéb tényezőket változatlannak tekintve esélyeik a befolyásolásra a személyestől a szervezetin keresztül a környezeti-függés hatalomforrásig fokozatosan növekednek. Az egyes források hierarchiába rendezhetők, amelyben fentről lefelé igen, lentről felfelé csak korlátozottan lehet befolyást érvényesíteni. Azaz, a személyes forrásokból eredő hatalom önmagában általában esélytelen a környezeti, függési forrásból származóval szemben.

 

Az nyilvánvaló, hogy a befolyásoláshoz, - a hatalom gyakorlásához - hatalommal kell rendelkeznünk. Ezek egy része autoriter eszközökre épül, hatása ezért korlátozott. A másik része elfogadottságra, tiszteletre. Ennek hatása kiterjedt és általános. Ha egymás mellé állítjuk a hatalom különböző formáit, érdekes képet kapunk, ami a hatalmi erőtér létéhez kapcsolódhat. Annál nagyobb hatalommal rendelkezik valaki, minél több hatalmi forrással rendelkezik. Ennek birtokában lehetősége van arra, hogy a mások erőterének a gyengülését kihasználja, és betöltse az általuk üresen hagyott mezőt. Ezek egy bizonyos határon egyensúlyban vannak, ám bármikor megtörténhet az elmozdulás.

 

A hatalmi játszma és a játékosok

 

A szervezeti viselkedés nem más, mint hatalmi játszma, amelyben a különböző játékosok igyekeznek ellenőrzésük alá vonni a szervezet döntéseit és akcióit. Ha meg akarjuk érteni a szervezet viselkedését, akkor a következőket kell vizsgálnunk:

 

Kik vesznek részt a hatalmi játszmában?

Milyen szükségleteket, érdekeket igyekeznek az egyes játékosok a szervezet segítségével érvényesíteni?

Milyen képességekkel rendelkeznek az egyes játékosok az érdekérvényesítés területén?

 

Ahhoz, hogy egy csoport vagy egy egyén a saját céljainak megfelelő befolyást tudjon gyakorolni a szervezet viselkedésére – azaz, hogy valamilyen terjedelmű hatalma legyen – három dologra van szükség. Először is szükség van valamilyen hatalmi alapra, ami lényegében a szervezet számára alapvetően fontos tényezők (anyagi, pénzügyi erőforrás, szakmai tudás, információs, stb.) feletti ellenőrzést jelent, de jelenthet a társadalom által elfogadott jogcímet is a hatalomhoz (például a tulajdonos jogát), vagy megfelelő kapcsolatokat a fenti alapok birtokosaihoz. Másodszor a hatalmi alap csak akkor játszik szerepet, ha a tulajdonosa élni kíván vele: egy részvényesnek például megvan a jogcíme ahhoz, hogy a kibocsátó vállalat ügyeibe beleavatkozzon. Nem biztos, hogy valóban van ilyen szándéka, sőt akár el is adhatja a részvényeit. Harmadrészt az alap és a szándék mellett arra is szükség van, hogy a játékos ügyesen, megfelelő taktikát alkalmazva kapcsolódjon be a játszmába. Maga a hatalmi játszma nem más, mint a játékosok, koalíciók közötti alkufolyamat. A résztvevők részben a szervezethez, részben a környezethez tartoznak.

 

A környezetben a következő játékosok szerepelnek: a tulajdonosok; - az üzleti partnerek (szállítók, vevők, versenytársak stb.); - a munkavállalók szövetségei (szakszervezetek, szakmai szövetségek); - társadalmi környezet egyéb elemei: a családok, a kormányzati szervek, hivatalok, mozgalmak, egyéb közösségek, szervezetek.

A környezet és a szervezet között közvetítő szerepet játszik a vezetés.

 

A szervezeten belüli játékosok: - a szervezet vezetője, igazgatója; - a vonalbeli középvezetők; - a törzskar specialistái; - a szervezet alaptevékenységét végző, vagy ahhoz közvetlen szolgáltatásokat nyújtó operatív egységek; - a kiszolgáló egységek.

 

 

Elérhetőség

gondolatolvasás
5085 Rákóczifalva Rózsa út 5/a

20 3398345

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode