Evolúciós lélektan és az érzelmek

Leda Cosmides, John Tooby  Szerkesztett, rövidített fordítás

 

               Az evolúciós lélektan a pszichológia egy tudományos megközelítése. Az evolúció biológiai meghatározottságából, a kognitív tudományokból, az antropológiából, az idegtudományokból táplálkozik, és ezek integrálásával írja le az emberi természetet. Az evolúciós lélektannal foglakozók szeretnék kialakítani azt a megbízható rendszert, amely segítségével felvázolható az emberi agy és gondolkodás - faj specifikus és idegrendszeri működése. Maga az emberi természet. E közelítésmód szerint a vadászó-gyűjtögető elődeinknél a rendszert felépítő funkcionális összetevők a természetes szelekció során alakultak ki, és szabályozták a magatartásukat oly módon, hogy sikeresen oldották meg a felmerülő problémákat. (Cosmides & Tooby, 1987, Tooby & Cosmides, 1992) Az evolúciós lélektan a pszichológia nem egy specifikus alrendszere, mint az észlelés, gondolkodás, vagy a társadalmi magatartás. Ez a pszichológiának a gondolkodásról szóló része, amely magába foglalja mindazt, amiről szóltunk – beleértve az érzelmeket is.

               Az alkalmazkodás problémájának az elemzése azt eredményezte, hogy a evolúciós lélektannal foglakozó pszichológusok felhasználva a kognitív tudományok módszertanát, meghatározták azokat a témaköröket melyek az érzelmek területén is befolyásolják szabályozzák az együttműködési és a gondolkodási folyamatokat, mint például a szexualitás, féltékenység, szülői szeretet, barátság, romantikus szerelem, a környezetészlelés esztétikája, koalíciós agresszió, a vérfertőzés, undor, ragadozók elkerülése, rokonság, és családi kapcsolatok. (Barkow, Cosmides, & Tooby, 1992; Crawford & Krebs, 1998; Daly & Wilson, 1988; Pinker, 1997)

               Az érzelemelméletek gazdagságából természetes módon emelkedtek ki a evolúciós lélektan alapelvei. (Tooby 1985; Tooby & Cosmides, 1990a; és Nesse, 1991) A következő fejezetekben: (1) röviden felvázoljuk, hogy mit gondolunk az érzelmekről, és az alkalmazkodásban hogy működtek közre, (2) kifejtjük az evolúcióra, és a gondolkodásra vonatkozó elveinket, amelyek nézőpontunkat befolyásolja, és (3) felhasználva ezt az alapozást, számos ténnyel alátámasztva kifejtjük az érzelmi programunkat, és az általa teremtett állapotokat.

Az evolúciós lélektan az érzelmekről.

               Az evolúció nézőpontja egy olyan paradigma kialakuláshoz vezetett, amely szerint az agyban megtalálható egy uralom-specifikus program. Minden funkciója különböző alkalmazkodási problémák megoldására szerveződött, ami többek között hozzájárult az emberré válás folyamatához is. Ennek során például kialakult az arcfelismerés, az étkezés, a párválasztás, ragadozók elleni éberség fenntartására a szívritmus és az alvás szabályozása. Minden program környezeti hatásokra aktivizálódott. A létezés valamennyi mikro programja az alkalmazkodás megoldását szolgálta. A program, ami egyénekre menően szolgálta az alkalmazkodást, képes volt, - ha egyidejűleg szerveződött, - szolgálni a különböző viselkedésmódok közötti konfliktusok feloldását, megbolygatni, vagy megszüntetni más funkcionális tevékenységeket. Például az alvás, vagy a ragadozóktól történő menekülés egymást kölcsönösen kizáró tevékenység, és magába foglalja az esélyek és a fiziológiai lehetőségek kiszámítását. Meglehetősen nehéz aludni, amikor a szív, és az agy a félelemmel versenyez. A veszélyhelyzet következményeit akkor számolhatjuk fel, amikor a magasabb szintű szabályozás deaktiválja az alvási programot akkor, amikor a vadászó oroszlán lépéseinek hangja aktivizálta a ragadozók előli kitérést. Az ilyen következmények elkerüléséhez az agyat fel kell szerelni egy magasabb szintű programmal, amely kikapcsolja az alvási programot, és elindítja a menekülést. Továbbá számos alkalmazkodási probléma megoldásához azonos időben kell aktiválni a gondolkodási struktúra számos más összetevőjét, ami biztosítja a lehetséges alternatívák közül a legjobb kiválasztását. Egy magasabb szintű koordinációs program szükséges ahhoz, hogy bekattanjon a probléma megoldásának megfelelő eljárása.

               Ezek a magasabb szintű programok az érzelmek, és az evolúciós standardok szerint működnek. Az agynak számos alprogramot kell működtetnie, és az érzelmek bármikor képesek a funkcionális koordinációra. Ezek biztosítják az adaptációs mechanizmusok koordinációját. (Tooby & Cosmides, 1990a; Tooby, 1985) Az ősi szituációs struktúrák statisztikai elemzéséből, és az agy elemeinek a funkcionális tevékenységéből kiderül, hogy a struktúrák középpontjában az érzelmek állnak. A konfliktusos szituáció természetétől függ ezeknek a programoknak a kiválasztása, a leghasznosabb, (vagy kevésbé veszélyes) alkalmazása

               Hogy születik az érzelem, és hogyan vállalja fel a struktúrák megkülönböztetését? Események révén: harcolni, szerelembe esni, menekülni a ragadozóktól, konfrontálódni a szexuális hűtlenséggel, státusveszteségkor megtapasztalni a kudarc hajtóerejét, felelni a családtag haláláért (és így tovább). Bármelyikről is van szó, az emberré válás folyamatában mindegyik magába foglalja a kondíciók, a lehetőségek, a szituációk, és a tipikus események elemzését. A különböző szituációkkal történő ismételt találkozások folyamatosan szelektálták az alkalmazkodás lépéseit, amely az információs folyamatokat irányította. A magatartás és a test az alkalmazkodása során magába építette és fejlesztette a feltételek, az igényeket, és a lehetőségek hálózatát, amelyek a szituációk különböző osztályát jellemezték. Ezekhez kellett kifejleszteni egy szuperfelügyeleti koordinációs programot, amely a pszichológiai struktúrákat illesztette a különböző variációkhoz. Minden alkalmazás szelektálta, fejlesztette a számvetéseket, és a pszichológiai mechanizmusokat azon az úton, amely átfogta az egyének, és generációk fejlődését. Az ősi szituációkban megszerzett tapasztalatok elvezettek a legjobb alkalmazások megtalálásához

               Ez a szabályozott, és önmagát felépítő rendszer a teljes pszichológiai mechanizmus működési módja, és mint pontos számítási alap az összes emocionális állapot funkcionális meghatározója. (Tooby & Cosmides, 1990a; Tooby, 1985) Minden érzelem magába foglal különböző adaptív programokat – néhányat megszüntet, másokat aktivál, és megint másoknak szabályozza a módosítható paramétereit – egész addig, amíg a az egész rendszer nem működik harmonikusan és hatékonyan akkor is amikor az egyén szembe találja magát összetett módon változó feltételekkel, vagy szituációval.

A feltételeknek, vagy szituációknak megfelelő érzelmek azok, amelyek:

(1) ősidők óta ismétlődnek.

(2) nem lehet sikeresen alkalmazni program koordináció és szuperfelügyelet rendszer hiányában (azaz: azok a körülmények, amelyeken a független operációs program működése alapszanak, nem keverednek konfliktusba más érzelem programokkal, és ez elvezet az agy természetes érzelmi állapotához).

(3) van egy gazdag, és változatos ismétlődési struktúrájuk.

(4) vannak felismerhető jelei a működésének.

(5) amelyben a hibáknak nagy (megfelelési) ára van. (Tooby & Cosmides, 1990a; Tooby, 1985) Amikor észleljük a kondíciók és a szituációk változását, az jelet küld az agynak, ami érzelmi programjából aktiválja az alprogramok specifikus megoldási módjait, hogy az képes legyen kezelni az adott szituációban felmerülő kérdéseket. Ezzel együtt megszünteti azokat a programokat, amelyek zavarnák a megoldás menetét. A program mindaddig irányított marad, amíg az alrendszerek a specifikus módnak megfelelően működnek. A megszerzett tapasztalatok befolyásolják a természetes szelekció folyamatát.

               Figyelembe véve ezt a teoretikus rendszert látható, hogy az érzelem egy szuperfelügyeleti rendező program, amelynek funkciói irányítják az alprogramok aktivitását és kapcsolatait. Az észlelést, a figyelmet, a következtetéseket, a tanulást, a memóriát, a célok kiválasztását, a motivációk prioritását, a hálózatok és elméletek rendszerzését, a pszichológiai reakciókat, (olyanokat, mint: szívdobogás, belső elválasztású mirigyek működése, immunrendszer működése, ivarsejtek kibocsátása). A reflexműködést, magatartási döntési szabályokat mozgató rendszert, kommunikációs folyamatokat, energia szintet és erőforrás beosztást, kalibrálja a lehetőségek számbavételét, a szituációs lehetőségeket, az értékeket, és a szabályozási lehetőségeket (mint például az önbecsülés, az elrettentés lehetőségét, az alternatív célok viszonylagos értékeit, a hatékonyság kiszámításának a lehetőségét). Az érzelmek nem csökkentik más kategóriák hatását, olyanokét, mint: a pszichológia, magatartási elhajlások, gondolkodási megközelítés, vagy érzelmi állapot, mert ez magába foglalja a kialakult rendszerek egészét, hasonlóan más gondolkodási rendszerekhez, mentális, és fizikai felépítményekhez.

               Minden gondolkodási folyamatban – ami magába foglal ilyen szuper felügyeleti programot – előfordultak hibák és ez megadta az ősembernek a választás lehetőségét. Ősünk elemezte a környezetet, és önállóan választott a lehetőségek közül egy sikeres megoldást azon az úton, ami nem volt eléggé beépítve a programba. A kognitív pszichológia feladata kiegészíteni azokat az elméleteket melyek magukba foglalják ezeket a lehetséges megoldásokat, és mint nyitott lehetőségeket beépítik a fix programokba. Az érzelmi programoknak van egy nézőpontja, és ez meghatározza a szituációban előforduló jelek felismerését (hisszük, vagy nem, ezek a nyomok és jelek modern társadalmunkban is jelen vannak) Amikor ezek megjelennek, elindítanak egy specifikus alprogramot: ami a természetes szelekció eredménye és leginkább hasznos a problémamegoldáshoz abban a szituációban, amely előfordult az ősi környezetben. A számítógépnek vannak erre képes hierarchikus programjai, amelyben egyik kontroll aktiválja a másikat. Az emberi agy hasonlóan képes erre! A belső szabad hajtóerőtől, akarattól függetlenül ezeknek a programoknak létezik egy változatlan struktúrája, amely független az egyéni szükségletektől, vagy körülményektől, mert ősi szituációk hoztak létre, és konzekvenciáik függetlenek a jelentől is.

Egy példa: a félelem

               Gondoljuk végig az alábbi példát. Az ismétlődő ősi szituációkba előfordult, hogy éjszaka, a környezet érzékelési detektor jeleket észlelt egy emberi vagy állati ragadozó jelenlétéről. A félelem érzelmek üzemmódja működésbe lépett. Amikor a szituáció detektor jelezte, hogy valaki belépett az észlelési rendszerbe, mert „lehetséges, hogy követ, vagy lesben áll” a következő mentális program lép életbe:

               (1) Megváltozik a figyelem és az észlelés iránya. Ha hirtelen meghall egy távoli hangot, ami lehet, hogy veszélyes ragadozó, és feltételezheti, hogy követi. Észlelheti úgy is, hogy az egy fa nyikorgása, vagy szellő suhogása. A helyzetértékelése azonnal megváltozik. Már kevésbé fogja úgy érezni, hogy valami fenyegeti és szinte biztos, hogy azt fogja válaszolni: ez egy fals riasztás.

               (2) Átértékelődnek a célok és motivációk célok: A biztonság kerül az első helyre. Más alacsonyabb rendű célok, és szükségletek azonnal háttérbe szorulnak. Megszűnik az éhség, és nem fog azon sem gondolkodni, hogy milyen bájos a felesége. Minden tevékenysége a jelenre irányul. Aggodalma elnyomja az éhséget, szomjúságot és a fájdalmat.

               (3) Információ gyűjtési rendszere átprogramozódik. Hol van a gyermekem? Hol vannak társaim, akik megvédhetnek. Vajon mások is úgy értékelik a hallottakat, mint én?

               (4) Magatartásának pozicionálásához megjelennek olyan kérdések, mint veszély vagy, biztonság. Egy biztonságos, és ismert úton járva valószínű, hogy nem lesz olyan erős a veszély érzete. Idegen környezetben meghallva egy különös hangot, azonnal rejtekhelyet és biztonságot fog keresni.

               (5) Emlékeiben felmerül egy hasonló esemény emléke. Azt hogyan oldotta meg. Az ellenségei és barátai titokban figyelnek rám?

               (6) Megváltoznak a kommunikációs folyamatok. A körülményektől függ, hogy mit tesz. Hangosan riadót kiált, vagy elcsendesedik.

               (7) Következtetési rendszere az új helyzetre irányul. Szemével keresi ragadozót, és figyeli környezetet. A veszély jeleit keresi. Mert előfordulhat, hogy olyan állat zaját hallotta, amely veszélytelen rá nézve.

               (8) Tanulási rendszere felkészül, hogy tanulságokat vonjon le. Ha a veszély valós, annak jelei beépülnek az amygdalába, hogy később hasznosíthatók legyenek

               (9) Változik a pszichológiai állapota. A vér kiszorul a gyomorból, és a vázizmokba áramlik, miközben a szíve hevesebben ver.

               (10)Aktiválódik magatartás szabályzó rendszere, ami a potenciális fenyegetettségtől függ: elrejtőzik, menekül, védi magát. Számos tevékenysége automatizmusok alapján zajlik.

               A veszély elmúltával változik az észlelési és ítéletalkotási rendszer. Az alkalmazkodás tapasztalatai beépülnek az evolúció folyamatába. Természetesen előfordultak kudarcok is. Ezek tapasztalata is az evolúciót szolgálta. Nem lehet minden szituációban biztosra menni, mert nincs mindenre alkalmazható tudás a birtokunkban. Vajon az egyének beszámoltak egymásnak a félelemkor szerzett tapasztalataikról? Erre a teoretikus modellre építve fel lehet építeni a félelem érzelmi állapotát. Az emberek gyakran úgy viselkednek, ahogy érzelmeik szabályozzák őket, miközben tagadják, hogy valamit éreznének. Úgy hisszük, hogy ez lehetséges, mert az emberekben valahonnan fennmarad valamilyen érzelem maradvány, ami okszerűen nem érzelem. Tudatosulás nélkül kapcsolódik az észlelés különböző összetevőihez. Adott pillanatban a funkcionális tudatosság és az emberek létező elvei szabályozzák a tudatos hozzáférést az érzelmi állapotokhoz, és a más mentális programokhoz, mint komplex megoldatlan, megválaszolatlan kérdések. Feltérképezve az érzelmi programok természetét képesek vagyunk független válaszokat adni a múltból a ma problémáira.

Az evolúció alapjai

               Lehetőség és szelekció. A tudósoknak csak napjainkra sikerült teljes egészében feltárni, hogy minden fajnak általános faj-specifikus fejlődési rendszere van. (Tooby & Cosmides, 1990b) Ezek a modellek nagyban konzerválódtak, és generációkon keresztül öröklődtek (fajukon belül hosszú időn keresztül egységes jellemzőik alakultak ki) Az evolúciós változásokat hosszú időn keresztül két folyamat szabályozta: a lehetőség, és a kiválasztódás.

               A véletlenszerűen kialakuló mutánsok beépültek a fajokba. Minden mutánssal megtörtént, hogy maguk is formálták a lehetőségeiket, és stabil konzekvenciákat létrehozva, maguk is részei lettek a szervezeti szelekciónak. A mutáns változatok maguk is hatékonyan funkcionáltak. … Azok a változatok, amelyek javították a működés hatékonyságát, és megoldották a fejlesztő funkciókat, maguk is növekedni, fejlődni kezdtek, és egyre jobban megtestesítették a fajt, majd általánossá váltak. Az egymásra épülő hatások összeadódtak, és a pozitív visszacsatolás eredményeként általánossá váltak, faj specifikus rendszereket alakítottak ki. A folyamatoknak nem volt szisztematikus rendszere: A tevékenységek véletlenszerűen zajlottak Néha felerősödtek, máskor eltűntek. Ezek a folyamatok – a lehetőség, és a kiválasztódás – megmagyarázzák, hogy a fajok hogy szerezték meg a mai alakjukat.

               A kutatók keresték a lehetőséget, hogy megértsék az organikus szelekciót. A természetes szelekció a legfontosabb ennek a végig gondolásában azért, mert csak ez képes beépíteni funkcionális szerveket az élő organizmusokba. A természetes szelekció egy egyre magasabb szintre jutó funkcionális fejlődési vonal, amelyben a visszacsatolás válasz a lehetőségekre és az alternatív tervezés alapja, azon az alapon, hogy hogyan funkcionáljanak. Ez az a folyamat a biológusoknak segít megmagyarázni, hogy mi határozza meg a biológiai struktúrákat. A természetes szelekció egy oksági folyamat, amelyben a struktúrák elterjednek, mert funkcionális következményeik vannak. Ez az oksági kapcsolatrendszer adaptív lehetőségeket biztosít a pszichológusok számára is hogy megértsék a fejlődés menetét. Ha ismerjük, hogy az ősember fejlődését generációról generációra láthatjuk, hogy milyen jól szabályozott folyamatok irányították az emberré válást.

               Azért mert különböző szabályok játszottak szerepet a lehetőségek, és a kiválasztódás folyamatában, az evolúció három különböző kimenetet épített be a szervezetekbe:

(1) alkalmazkodás, ami funkcionálisan építi a szelekciót (általában faj specifikusan)

(2) az alkalmazkodás mellékterméke, ami megjelenik a szervezetben, és okságilag összekapcsolódik azzal, ami létrehozta (általában faj specifikus).

(3) Véletlen „zaj” ami beépül a mutánsba, és más véletlenszerű folyamatokba. Általában nem faj specifikus. (Tooby & Cosmides, 1990a, 1990b, 1992; Williams, 1966) A szexuális féltékenység érzése egy adaptáci. (Daly, Wilson & Weghorst, 1982; Buss, 1994) A stressz által előidézett testi elváltozás vitatható módon mellékterméke a meneküj,, vagy harcolj rendszernek; Az öröklődő személyiségbeli elváltozások, az extrém félénkség a morbid féltékenység és a depresszió feltehetően zaj. (Tooby & Cosmides, 1990b) Az előforduló bizonyítékok (vagy hiányuk) magas száma a koordináció és az alkalmazkodás között, és a vélt adaptáció eloszlása miatt a kutatók megkülönböztetik egymástól az adaptációt, a mellékterméket, és a zajt. (Williams, 1966; Cosmides & Tooby, 1997)

               Mennyire jól tervezett az elvárásokhoz igazodó érzelmi alkalmazkodás? A szervezetek, mint az évmilliók szelekciós folyamatainak az eredménye, mindegyike magába foglalja az alkalmazkodást, ami rendkívül jól szervezve oldott meg együttélési problémákat a fajok találkozásánál az evolúciós lépések ismétlődésekor. A biológusok úgy találták, hogy a szelekció széles skálán és rutinszerűen oldott meg magasan szervezett biológiai problémákat, a genetikai korrekciótó kezdve a fehérje termelésen keresztül a fotoszintézist végző pigmenteken át a szem és az észlelési rendszer fejlesztéséig. (Stephen Jay Gould 1997) Ugyanakkor a követőik egy része energikusa érvelt amellett a népszerű irodalmakban, hogy a természetes szelekciónak gyenge hajtóereje van. Mások azt mondták, hogy ezt az érvelést nem szabad komolyan venni. (Tooby & Cosmides. Lásd ezt az anyagot)

               Tény, hogy az alkalmazkodási problémákat képesek vagyunk jól meghatározni. A természeti alkalmazkodást megfelelő eszközökkel meghatározhatjuk csak eszközök, működőképes csoportok, és pénz szükséges hozzá. Megjegyzendő, hogy az ilyen problémák megoldása tényszerűen kétségtelenül messze van az optimálistól. Az érzelemkutatók más utat jártak be. Ez azt jelenti, hogy egyes munkahipotézisek (melyek mindig nyitottak az empirikus kutatások eredményei előtt) képesek magas szinten szolgálni az evolúció funkcionalitását. Néhány kutatási módszer érzékletesen deríti fel az ilyen működési rendszereket. Ez nem azt jelenti, hogy az érzelmek jól illeszkednek modern világunkhoz, csupán azt, hogy logikai rendszerük jól kimunkált, és jól vezetetten old meg ősi alkalmazkodási problémákat.

(A fejezet további részei a szelekciós folyamatokkal foglakoznak, benne olyan kérdésekkel, hogy milyen hatása van a környezetnek, és milyen problémák merültek fel az organikus adaptáció során) Bármennyire is érdekes a probléma, az elemzés lehetőségét meghagyom azok számára, akik ez után érdeklődnek.


Kognitív alapok

               A kognitív tudományok felosztása elme-test problémákra. Az evolúciós lélektan a kognitív pszichológia alapjairól indít. Az agy az információ feldolgozás központja. Ebből a nézőpontból az elmét, mint információ feldolgozási folyamatot definiáljuk, (gondolkodási program) amit fizikálisan az agy idegrendszeri hálózata hajt végre. A kognitív tudomány számára az agy és az elme terminológiája annak a rendszernek felel meg, amely képes leírni az egymásnak megfelelő utakat. – Az alkalmazott terminológia szerint a fizikai megfelel az idegrendszeri hálózatnak. Ezen zajlik az információ feldolgozás rendje, ami a mentális problémamegoldásra vonatkozik. Az elme működése, az agyban zajló folyamatok - matematikai logikával is leírhatók. (Jackendoff, 1987; Cosmides & Tooby, 1987; Pinker, 1997) Az agy működése során nagy pontossággal definiálható, hogy milyen információkat von ki a környezetből, ezeket milyen folyamatokon keresztül alakítja, és ebből miket használ fel, vagy tárol, az így rendszerzett információkat ilyen módon használja fel a döntéshozatalban, a pszichológiai és magatartásirányításban, vagy más információk integrálásában. Ennek révén következtetéseket vonhatunk le az agyról, és az elméről. Magyarázatot kapunk a fizikai és a lelki jelenségekről, amit az agytudomány tanulmányoz és mindez elvezet egy jól dokumentált agy-elme kapcsolat leírásához. (Gazzaniga, 1995, 2000)

               Az evolúció perspektívájából nézve tisztán látszik, hogy a megismerő és a racionalizáló szint leírása több mint az egymásnak történő megfeleltetés. A test egy része fizikai igénybevételre, táplálék felvételére szolgál, ugyanakkor az agy az evolúció során információk környezetből történő kinyerésére, a testi funkciók és a magatartás szabályozására szakosodott. Ahogy az agy kifejlődött, és az evolúció alatt a jelenlegi komplex struktúrájára gyarapodott, az ősi populációk, mutánsok létrehozták, megváltoztatták, és fejlesztették ezeket a programokat. Olyanokat, melyekkel sikeresen hajtottak végre az alkalmazkodási, és információ feldolgozási feladatokat. Közben differenciáltan szabályozták, másolták, és egyesítették fajunk idegrendszeri felépítését.

               Az ősi világismétlődő információ feldolgozási problémákat vetett fel. Olyanokat például, hogy mi a legjobb étel, milyen a kapcsolat mások arckifejezése, és lelki állapota között? Az információ feldolgozási folyamat – Az ételek preferálása, és elutasítása, vagy szabályok keresése az arckifejezések, és az érzelmek között, a feltételezésekből is megkívánt egy készletet, mert ezeket logikai úton kapcsolni kellet a racionalizáló rendszerhez. Az evolúció alatt az idegrendszeri hálózathoz kapcsolódva egy mérlegelési rendszer alakult ki, melynek részeként néhány hálózati elem szelektálta, rendszerezte az információkat, miáltal nagy biztonsággal oldott meg információ feldolgozási folyamatokat. Így az evolúció és a funkcionalitás nézőpontjából az agy lényeges, és természetes organikus szerve lett a számvetéseknek, és kialakult ennek az idegrendszeri szövete is. (Cosmides & Tooby, 1987; Tooby & Cosmides, 1992; Pinker, 1997) A pszichológusok kulcsfeladata felfedezni és kitalálni azoknak az agyat alkotó programoknak a logikai rendszerét és összetevőit, illetve ezek kapcsolatát, amelyek az ősi vadászó gyűjtögető életmódhoz kapcsolódnak, és formálták őseinket.

               Érzelem és számvetés. Furcsa lenne szerelemről, és féltékenységről beszélni a számvetések nyelvén. Az ilyen gondolkodásnak eléggé érthetetlen, ízetlen mellékjelentése van. A mindennapi beszédben a „gondolkodás” gyakran úgy használjuk, hogy az megfelel az információ feldolgozási alrendszernek – élesen, eredményesen, tudatosan, szándékosan zajló gondolkodást jelent, amikor egyesek például matematikai problémákat oldanak meg, vagy sakkjátékot játszanak. Ez a fajta gondolkodás kiesik a köznapi pszichológiai problémamegoldás területéről, amikor érzelmekről, érzésekről van szó. Megjelenik egy másik a pszichológiai alrendszer. Különösen azoknál, akik képzettebbek, vagy fejlesztették ezeket a képességeiket. Ennek eredményeként ők olvasnak arról is, hogy az érzelmek, a hangulatok hogy befolyásolják a problémamegoldás folyamatát. Ugyanakkor az evolúciós problémamegoldás perspektívájából egyesek nem képesek beszélni az érzelmi hatásokról, mert az ennek megfelelő nyelvezettel írjuk le az agy működését. Beleértve az érzelmeket, és az okfejtést is (vajon szándékos, vagy véletlenszerű) és nem foglakoznak az alrendszerek szétválasztásával. A kifejlett agy működése leginkább, mint információ eldolgozási rendszer érthető meg, - benne olyan érzelmi programokkal is – melyek a természetes szelekció során kialakult funkciókkal jellemezhetők. Megértve az agy számítási működésének rendszerét, megalapozzuk az érzelmi elemek mérlegelését is, ez viszont sok kérdést vet fel.

               Ezért azt állítjuk, hogy az érzelmi számvetés nem azt jelenti, hogy az evolúciós lélektan megközelítését leegyszerűsítjük olyan emberi tapasztalásra, mint kedélytelen, érzéketlen, testetlen okoskodás. Az agy minden mechanizmusa vajon azt jelenti, hogy valamit úgy osztályozunk, mint „hideg észlelés” (mint ahogy bevezetjük a nyelvtani szabályokat) vagy „meleg észlelés” mint ahogy kiszámoljuk a szülői féltést, a parancsolást a verésig, vagy a rajongás kiteljesedését). Mindez attól függ, hogy a szervezet hogyan támasztja alá számított tapasztalati struktúrákkal, és a szervezet idegrendszeri hálózatával. Természetesen a terminológiaváltozó belső tartalma (észleléstől a gondolkodásig) befolyásolja, hogy hogyan kezeljük az érzelmek problémáját (e.g., Isen, 1987; Mackie & Worth, 1991) Az evolúciós megközelítés részekre bontott olyan kategóriákat, mint a gondolkodás. A problémamegoldás logikai rendszerének a változása új kapukat nyitott és lehetőséget teremtett homályos gyakorlati problémák megoldására, ami megkülönböztethetővé tette a specifikus értelmezési tartományok és az érzelmi hatások elkülönítését más programoktól, problémamegoldástól is.

               Az értelmezési tartomány felosztás, és a funkcionális specializáció. Mérnöki alapelv, hogy hasonló mechanizmusok ritkán alkalmasak arra, hogy egymásnak megfelelő módon megoldjanak eltérő problémákat. A dugóhúzónak, és a csészének eltérő tulajdonságai vannak, mert más probléma megoldására készültek, és célirányosan szolgálnak eltérő célok megoldására. Ehhez hasonlóan, a természetes szelekciónak eltérő szövete és szervezete alakult ki. Például a szív a vért pumpálja, és az áramlás elszállítja a mérgező anyagokat szervezetből. Ezekből az okokból az elvek alkalmasak arra, hogy megoldjuk az észlelési problémákat is. Az eltérő információ feldolgozási folyamatok a sikeres eredmény érdekében általában eltérő procedúrákat kívánnak. Például, amikor válogatunk a jó társak között, alkalmazhatunk hasonló minőségi irányelveket, mint amikor a jó ételt válogatjuk, vagy a megfelelő habitust és az ennek megfelelő értelmet egymásnak nem megfelelő szavak esetében. A megfelelő eredmény elérése megkívánja a funkcionális megközelítés mechanizmusát. (Sherry & Schacter, 1987; Gallistel, 1995) Gyorsaság, alkalmazhatóság, és hatékonyság képes mozgatni a megfelelő mechanizmusok kiválasztását, mert nincs szükség két eltérő kimenetre, és ezért ezek meghatározzák a probléma megoldás folyamatát, amikor az egyik működik, de nem uralkodik a másik fölött. (Cosmides & Tooby, 1987, 1994; Tooby & Cosmides, 1990a, 1992)

               Ezeknek az elveknek az alkalmazása az agy működésének a megértésében magával ragadott több tudóst, közöttük a legtöbb fejlődés lélektannal foglakozik. Az állítják, hogy a gondolkodási struktúra egy multi modulátor: ami nagyszámú információ feldolgozási folyamatot foglal magába, és ezek funkcionálisan különböző alkalmazkodási programok megoldására specializálódtak. Ezek az alkalmazások egy értelmezési tartomány-specifikus rendszerre épülnek, párhuzamosan „puskázó lappal” következtetési folyamatokkal, szabályzókkal, motivációs prioritásokkal, cél definíciókkal, és feltételezésekkel, amit a testesedett tudás jelenti. Szabályzó struktúrák, és értékmérő alkalmazások segítenek megoldani értelmezési tartományukon belüli problémákat. Ezek megfelelő kimeneteket eredményeznek (vagy a végén alkalmazkodást) amelyek nem adnak garanciákat az észlelési folyamatok néhány esetére, általános cél-döntési algoritmusra. Az elmúlt két évtizedben számos kognícióval foglakozó kutató kapcsolatot talált a létezés és a megkülönböztető létezés rendszer között, beleértve a tények okainak vizsgálatát, és a fizikai létezés okait, számokat, nyelvet, a biológiai világot, a más emberekre vonatkozó hiteket és motivációt, és aszociális interakciókat. (Hirschfeld & Gelman, 1994; Cognitive Science, volume 14 (1990), Barkow, Cosmides and Tooby, 1992) Ezeknek a szerep specifikus rendszereknek létezik egy előnye a független szerepértelmezés fölött. Ez rokon értelmezést jelent a szakértő, és a kezdő közötti különbséghez hasonlóan. A szakértő képes a feladatot gyorsabban és hatékonyabban megoldani, mert több szerep specifikus problémamegoldást ismer, és azért is, mert rendelkezik az ezekhez szükséges speciális eszközökkel, és gyakorlattal.

               Minden alkalmazkodási probléma milliószor ismétlődött meg az emberré válás folyamatában, ami megjelent a statisztikai (tapasztalati) és oksági struktúrában, és elemei alkalmassá váltak speciális problémák megoldáséra. Például a ragadozó kihasználja a sötétséget a rejtőzésre. A fizikai megjelenésben variálódik a termékenység és az egészség. A speciális programok – félelem a ragadozóktól, a szexuális aktivitás, a vérfertőzés elkerülése, - képesek megoldani a megfelelő cselekvésszabályozást, miközben gazdaságosan és hatékonyan oldják meg feladataikat. Ez az ismeret a probléma természetéről a tudásban testesedik meg, és jobban működik, amikor stratégiává válik. A gyereknek nem kell rejtőzködve várni és ölnie a sötétben. A felnőtteknek nem szükséges megfigyelnie a vérfertőzés negatív hatásait, mert a Westermarck mechanizmus mozgósítja az undort a gyermekkel történő szexuális érintkezés során. (Shepher 1983)

               A szelektálás egyénileg megfigyelhetetlen. Egy kutatás szerint a fajfenntartáshoz nem az élelem, a biztonság, vagy a társhoz történő hozzáférés a legfontosabb. Mindezek a lehetőséget teremtik meg hozzá. Az információk biztosítják az alkalmazkodó magatartás kialakulását. Ugyanakkor a világ számos fontos jelensége nem észlelhető közvetlenül. Az észlelés eredményeit sokoldalúan használhatjuk fel, és a jelek alapján következtethetünk arra, hogy az fontos-e számunkra. A természetes szelekció képes különleges statisztikai kapcsolatokra, melyek azonban nem detektálhatók. (Cosmides & Tooby, 1987; Tooby & Cosmides, 1990a) Véletlenszerűen születhettek alternatív megoldások, és ezek közül fennmaradtak azok, melyek leginkább sikeresek, és hatékonyak voltak. Leghatékonyabb lett az, amely legjobban testesítette meg az ősi világ kihívásaira a kívánatos válaszokat.

               Ezért aztán „tiszta lap” alapján az emberi agy modelljének a felállítása evolúciós lehetetlensége. (Cosmides & Tooby, 1987) Például. Az ősembert ért negatív hatásokat már csak következményeik révén lehet megfigyelni. Ehhez hiányoznak a modern megfigyelő eszközök, eljárások, és az esetleges eredményeket még kevésbe lehet beépíteni ezt a modern motivációs rendszerbe. Szerencsére az ősembernél kialakult az evolúció folyamatában például az undor mechanizmusa, amely mai is hatékonyan működik az emberekben. Kialakult az a pszichológiai adaptáció, amely szelektálja a jeleket (1) amivel az egyének képesek megfelelően felismerni azokat (2) és hatékonyan működtetnek rejtett struktúrákat, amely eldönti, hogy mit kell tenni.

               Az érzelmi programok funkcionális struktúrái úgy kifejlődtek ki hogy a szituációhoz illeszthessék az összetett struktúrákat. Az érzelem készletek programja feltételezi, hogy az ember az érintkezés folyamatában old meg problémákat. Mindegyik érzelmi program egy szelektív rendszerbe rendeződik, hozzá kapcsolódva egy különleges szituációhoz. Úgy gondoljuk, hogy az ismétlődő szituációk során, a rendszerek hálózata az események, az akciók, és a választási lehetőségek folyamatában magába építette azt a kompetenciát, amely szelektíven járult hozzá az agyi struktúrák kialakulásához.  

Hogyan jellemezhetők az érzelmek

               Az érzelmi adaptáció jellemzéséhez meg kell határozni a környezeti hatások működési mechanizmusát és tulajdonságait.

  1. Visszatérő szituációk, vagy feltételek: Az alkalmazkodás problémája: meghatározandó, hogy milyen szervezeti állapot, vagy magatartási lesz a legjobb adott szituációban vagy feltételek között az élet fennmaradó részében.
  2. Milyen jelei vannak adott szituációknak: például az alacsony vércukor jelzi az éhséget, a nagy tépőfog jelzi, hogy ragadozóval találkoztunk, nézve a társat megérezzük a szexuális vonzóerőt, esetleg egyedül maradunk, vagy kerülhetünk is másokat.
  3. Szituáció jelző rendszer: A sokoldalúan működő agynak szüksége van egy teljes „bizonyítási” algoritmusra a szituációk beazonosítására. … a szituációt vizsgáló alprogram egy rejtett hazugságvizsgáló ami akkor aktiválódik, amikor a jelek sajátos eloszlását vizsgálja vajon az ősi ismert szituáció jelenik-e meg
  4. A szituáció meghatározásához értelmezni kell az esemény körülményeit és ez magába foglal egy jelértelmezési elméletet. Eközben meg kell határoznia, hogy vajon milyen alapon alakultak ki a jelek, és meg kell vizsgálniuk a különböző változatokat, és értelmezni kell a helyzet specifikumait. A szelekciónak nem lesznek döntési szabályai, csupán azt vizsgálja, hogy az alap igaz-e. A rendszer azon az alapon súlyozza a konzekvenciákat, hogy a tények, amelyek ezt szolgálják igazak-e. Szeretne-e sétálni olyan fa alatt, melyen egy ragadozó rejtőzik? Ha az algoritmus azt jelzi, hogy annak esélye 51% (vagy 98%) hogy a fa ragadozó mentes, az evolúció során kialakult döntési szabályok szerint ok van arra, hogy elkerüljük a fát. Mert még mindig van kis esély a ragadozó jelenlétére. Modern világunkban ez a szabály irracionálisnak tűnhet, de ezek az ősi kondíciók bennünk élnek. A szituációt érzékelő algoritmus képes számos komplex problémát kezelni, kezdve attól, amikor csak néhány nyomot kell értékelnie, addig az esetig, hogy több jelet kell együttesen értékelni. A valóságban ehhez az értékeléshez nincs szükség tudatos döntési megfontolásokra. Amikor az értékelési rendszer elér egy bizonyos határt, nagy lesz a belépő információk mennyisége, aktiválódik az érzelmi problémamegoldás programja. Közelítve a döntés ahhoz a helyzethez, ahogy ilyen esetben mások döntenének. Fontos felismerni, hogy a fejlődés múltbeli hálózata a ma tapasztalatait szolgálja azért, mert a szituációk detektálásának algoritmusa olyan dimenziókat, és lényeges elemeket nyújt, amelyekből minden kulturális közegben építkezni lehet. Ezek döntéseink hátterét, alapját jelentik.
    1. Algoritmusok, amelyek monitorozzák a szituációt meghatározó jeleket: ez magába foglalja az észlelést, az előzetes értékelést, és a szituáció               memóriában lévő modelljét. Ezek alkotják a 3-as pontot
    2. Algoritmusok, amelyek detektálják a szituációt: ezek a programok alakítják ki  a monitorozás végeredményét, és mint bemeneteket célzottan elhelyezik a memóriában. Integrálják, súlyozzák, és alávetik más döntési kritériumoknak, ezáltal meghatározzák a szituáció lényegét vagy leírják a jelent.
  5.  Algoritmus, amely kijelöli a prioritásokat: Adott pillanatnyi állapotban előfordulhat több szituáció is. Például lehet, hogy éhes, kimerültek a tartalékai, és megjelenik a ragadozó. Az elsőbbséget meghatározó algoritmus meghatározza, hogy melyik érzelem kompatibilis a helyzettel (éhség és unalom) és melyik lesz különösen fontos (étkezés és menekülés). A választás függ a dolog viszonylagos fontosságától, és a nyomok, jelek valószínűségétől. A prioritást meghatározó algoritmus dönt arról, hogy melyik érzelmi hatás aktiválódik, vagy kerül a háttérbe. A szelekciót az ősi tapasztalatok fogják segíteni és eldöntik, hogy mi a fontosabb számunkra. Az elsőbbséget szolgáló rendszert úgy is kell értelmezni, mint egy felügyeleti rendszert, amely minden érzelem fölött áll.
  6. Belső kommunikációs rendszer: Adott a szituáció, amit sikerült beazonosítani. A belső kommunikációs rendszer szituáció specifikus jelet küld a megfelelő programnak, és mechanizmusoknak. A jel bekapcsolja a megfelelő érzelmi programot. Ráadásul az információ visszacsatolásra kerül az érzelmi programból és rendszerből, ami megbecsüli a test állapotát, ami irányíthatja a fiziológiai tényezők intenzitását, a görbéjét, a növekedését, vagy az érzelem befejezését. A kognitív rendszer néhány aktivitási módja meghatározza az érzelmek jellegének az állapotát, ami kapcsolatban van tapasztalatainkkal. Tény, hogy képesek vagyunk felkészülni bizonyos érzelmi állapotokra, - erősen ver a szívünk, beleink kiürülnek, gyomrunk összeszűkül, - és el kívánjuk kerülni ezek hatását. Tény, hogy képesek vagyunk elkerülni bizonyos állapotokat, és ez a múltbeli tapasztalatainktól is függ. Ezeknek számos oka lehet, és mindez attól függ, hogy mennyire vagyunk képesek aktiválni, vagy deaktiválni bizonyos állapotokat. Az ilyen belső mechanizmusok – hasonlóan a kognitív észleléshez. – képesek szelektálni a folyamatokat, ha a bemenetet szabályozni tudjuk. (ez igaz lehet, például amikor stimuláló erők gátló mechanizmusok, és a feltételek nem kedvezők.)
  7.  Minden program, és fiziológiai mechanizmus módosul az érzelmi programok által, és kell egy asszociációs algoritmus, amely szabályozza, hogy hogyan kell válaszolni minden érzelmi jelre: Ezek az algoritmusok azok, amelyek meghatározzák, hogy ki, vagy bekapcsolódnak, és milyen érzelem specifikus tevékenység fog bekövetkezni. Például. Kell egy a halló rendszer, amely detektálja a félelem jelét, és kell egy betöltő rendszer, amely felerősíti a ragadozóval összecsengő hangokat.

Milyen programokat képes az érzelem mozgósítani?

               Bármilyen kontrollálható biológiai olyamat, amely a maga speciális módján zajlik, az érzelmek hatására az átlagostól eltérő módon zajlik.

Az érzelmek befolyásolják:

               Célokat: A probléma megoldási folyamatokat a célok állapota határoz meg, és a tervezési folyamatban ezt a választást befolyásolják az érzelmek. Például: a gyűlölet sajátos alkategóriája lehet a haragnak, és meghatározhatjuk úgy is, mint egy célt, amiben „megsértendő a partner” (jóllehet a problémamegoldás logikája szerint a folyamat célja az elrettentés, ez a funkció nem kívánja meg a megjelenítést. Maga a mechanizmus fogja elindítani a bosszúálló magatartást)

               A motivációk rangsorát: érzelemfüggő a célok, a különböző fajtájú motivációs és jutalmazási rendszerek hierarchiája. Amilyen kellemetlen lehet egy dolog, ezzel ellentétesen kellemes valami más, és ez kielégítheti igényeinket. (pl. az agresszív verseny elősegítheti empátiás lehetőségeinket.) Különböző ismétlődő fejlődési szituációk alapozzák meg jelenünket – (látható, vagy láthatatlan) Eltérő lehetőségek, kockázatok, és árak, motivációs hordozókból alapján kell döntenünk. Például: csökkenő elismertségünk miatt növelnünk kell előnyeink bemutatását a státuskihívásokkor, és csökkentenünk kell ennek árára fordított figyelmünket.

               Motiváltságunkat az információgyűjtésre: Azért mert a magatartásra nagymértékben hat környezet, a helyzet megismeréséhez fontos meghatározni a szituációt meghatározó körülményeket, a zajló folyamatokat, a speciális hajtóerőket, hogy bizonyosságot szerezzünk arról, hogy a tények közül mi a gyanús és melyik igaz. Melyek az érdekesek, mit találunk izgalmasnak, és a legfontosabbakra az érzelmek irányítják a figyelmet.

               Az információk hálózatba rendezését: Az érzelmeknek kell azonnal rendszerbe raknia a tapasztaltakat, amelyek aztán meghatározzák, hogy milyen döntést kell hoznunk. Amikor mérgesek vagyunk, akkor az uralkodó koncepció hasonló lesz egy „társadalmi hivatalhoz”, és a vétség, a felelősség, a büntetés fogja meghatározni a szituáció elemeit. Amikor éhesek vagyunk, akkor az ehető-nem ehető lesz a szembeötlő. Veszély esetén a biztonságot meghatározó tényezőket vesszük sorba. A világot így részekre daraboljuk attól függően, hogy milyen helyzetben van érzelmi állapotunk, és személyiségünk.

               Észlelési mechanizmusunkat: észlelési rendszerünket érzelem specifikus eljárások befolyásolják. Ha éjszaka susogást hall egy bokorból, akkor emberi, vagy állati ragadozó képe merül fel, és nem egyszerű „éles látással” fogja vizsgálni. Ha nem érez fenyegetést, megnyugszik. Ha árnyat is lát, akkor fenyegetésként fogja észlelni, - egy adott specifikus értelmezéssel: „férfi késsel”’ - vagy nem, és ez az érzelmi állapottól fog függni.

               A memóriánkat: Az érzelmek befolyásolják, hogy milyen típusú információkat hívunk elő a hosszú távú memóriánkból. A feleség, ha úgy tarja, hogy erős oka van azt hinni, hogy megcsalja a férje, zuhatagkánt áradó sebességgel szedi össze a memóriájából az árulkodó jeleket, amelyek megerősíti a feltételezést. Mi magunk is elvárjuk, hogy az agyunkban tárolt információkból a megfelelőket gyűjtsük össze. Hihetetlenül fontos dolog, hogy a tárolt információkból (mintegy felvillanás szerűen) kinyerjük a megfelelőket. De átlagos, érzelmileg kevésbé átitatott esetekben is hasonló történik.

               A figyelmünket: a figyelem teljes struktúrája az észleléstől kezdve a magas szintű tudatos megismerésig át van itatva érzelmi állapotunkkal. Ha azon aggódunk, hogy a házastársunk késik, és lehet, hogy megsérült, nehéz koncentrálnunk folyamatban levő dolgainkra. (Derryberry & Tucker, 1994) de könnyű felidéznünk veszélyre utaló képeket, helyzeteket. Pozitív érzelmek esetén a figyelmünk szélesebb kiterjedésű.( Fredrickson, 1998)

               Fiziológiai állapotunkat: Minden élő szervezet biológiai szövetekből, és az azokban zajló folyamatokból áll, bennük van a lehetőség arra az érzelem specifikus szabályozásra, amit az életjelek specifikusan jeleznek. Minden érzelmi program specifikus lenyomattal jellemezhető információkat küld az arcnak, és vázizmoknak, ami kiterjeszti a probléma beágyazódását a különbözően értelmezett szituációkba, és lehetőséget teremt megkülönböztetésükre. (Ekman, Levenson & Friesen 1983) Változik a keringés, a légzés, az emésztés, és mindez jól megkülönböztethető módon jelenik meg az idegrendszerben, és a belső elválasztású mirigyekben. Bizonyos érzelmi állapotok szabályozzák a különböző izomcsoportokat, és válaszolnak arra a felvetésre, hogy mit kellene csinálni.

               Kommunikációs és érzelemkifejezésünket: Az érzelmi programok számos összetevőt befolyásolnak és mozgósítanak az emberi pszichológiával, és kommunikációval kapcsolatos területekről. Nevezetesen: az érzelmi programok jellemző karakterisztikájú faj specifikus kifejezést hoznak létre mások számára, hogy bemutassák érzelmi állapotukat. (Ekman, 1982) Ekman és kollégái kijelölték azokat a határköveket, amelyek szerint az emberi érzelemkifejezések univerzálisak, egyetemesek, és az emberek a világ különböző részein képesek felismerni azokat. Valóban, számos érzelemkifejezés informatív módon jelenik meg mások számára, és ezek az emberi együttműködésben jelzik a másik ember mentális állapotát, amit ők automatizmusok révén ismernek fel. Biztos az is, hogy az emberek számos alkalommal „hazudnak” az arcukkal.

               Autentikusan két dolog kommunikálódik az érzelem kifejezések segítségével:

  1. Ahogy a kisegítő érzelmi program az egyének által aktiválódik, azonnal megfigyelhető információkat szolgáltat az érintett személy pszichikai, mentális állapotáról.
  2. Az állandóan ismétlődő érzelmi programok lenyomatai mimikai ráncok formájában megjelennek az arcon.

               Mindkét rendszer nagyon informatív, és az így nyújtott érzelemkifejezések folyamatosan jelzik a másik ember gondolkodását.

               Az együttműködés szempontjából időnként hasznos információkat nyújtunk másoknak, de előfordul az is hogy megsértjük őket. A kommunikációs rendszer magába foglalja az információkat szabályozását is. Általában ez vezéri a rendszert, hasonlóan a beszédhez ahol eldöntjük, hogy mit kívánunk kommunikálni (vagy elhallgatni). A nyilvánvalóan látható - előnytelen, vagy őszinte és automatikusan megjelenő - kép nem mindig van kapcsolatban az érzelmi állapotunkkal (Fridlund 1994). A megjelenő érzelemkifejezések önkéntesek, és szándékosak is lehetnek. Kétségtelen, hogy ez így van. Ez akkor fordul elő, amikor az emberek szándékosan hazudnak, és a mikroexpressziók a hangon és az arcon gyakran mutatják, jelzik ezt. (Ekman, 1985)

               Az érzelmi programok (a magasabb rendű érzelmek) nem mindig jelzik pontosan az érzelmi állapotunkat. A természetes szelekció által formált érzelmi programok érzelmi alapon vagy jelzik az aktivitásukat, vagy nem. Elsősorban azért, minden érzelmi program egy összetett megfontolás, (féltékenység, egyedüllét, undor, szülői szeretet, szexuális tevékenység, hála, félelem) és előnyös számunkra, hogy megismerjünk másokat, és mentális állapotukat. Ezekben az ismétlődő szituációkban, - amikor általában hasznos volt megismerni mások érzelmi állapotát, (és felbecsülni a szituációt) - szelektálódtak az érzelemkifejezések. Például: a félelem nagyon is hasznos jelzés, mert informál másokat, jelezi a pillanatnyi veszélyt, ami másokat, és az együttműködést is fenyegeti.

               Ugyanakkor az evolúció eredményeként a szervezet csak néhány érzelmi aktivitást, és érzelmi állapotot tükröz egyértelmű módon. Az előnyben részesített érzelemjelekkel nehéz találkozni, így néhány érzelem kívül esik a teljes faj specifikus készletből. Féltékenység, bűntudat vagy az unalom, mint eredeti érzelem hiányzik a megkülönböztethető jelek közül. Ez felveti kérdést, hogy: némely érzelemnek miért vannak automatikusan megjelenő jegyei, illetve néhány érzelem miért nem jelenik meg automatikusan az arcon. Amikor a szelekció semleges, az érzelmi jel csak melléktermék, vagy szükséges hozzá, hogy fusson az érzelmi program. Szelekció nélkül ezek a nyomok informatívak. Amikor a szelekció arra irányul, hogy a másik fél ne ismerhesse meg érzelmi állapotunkat, akkor elnyomja, lefedi a külső nyomokat. Pontosabban, a látható kommunikációs jelek között, a figyelmünk valószínűleg egyenlőtlenül oszlik el az érzelem tárgya, és az érzelem jelek között. Valószínű, hogy ez a hatás indította el az érzelmi kutatásokat is.

               Három tényező fogja eldönteni, hogy adott információ hasznos, vagy káros számunkra. A jel kibocsátójához fűződő kapcsolatunk, az érzelem által közvetített információ természete, és a mindent felügyelő elemzési-számítási rendszerünk, amely kiszámolja a hasznot, az információ árát, lépésről lépésre, hogy megéri-e nekünk a dolog. (…) Közeli együttműködés és kapcsolat, közös érdek esetén, általában hasznosabb az információ. Távolabbi és ellenérdekelt kapcsolatok esetén veszélyes is lehet. Ebből az okból feltételezzük, hogy az általánosan szabályozott érzelmi kifejezőkészség attól is függ, hogy mennyire működünk együtt azzal az emberrel akivel megosztjuk az érdekeinket, vagy egy ellenséghez figyeljük hasonlóan, hogy milyen érzelmeket akar elnyomni. Ez az általános szabályozás lehet automatikus, és önkéntelen, és mindez magába foglalja azt a nyitottságot is, amit fejlődésünk során kulturálisan elsajátítottunk.

               Észlelésünket más dolgok is befolyásolják: lehet, hogy az illető lehet félős, és kevésbé spontán az idegenekkel szemben; kérdéses, hogy nyilvánosan hajlandó-e megbeszélni problémákat, mennyire nyitott az intimitásokra. Ez a különbség megjelenik a férfiak és a nők érzelemkifejezése között is. Ha hasznos számunkra, képesek vagyunk mások számára bizonyos érzelmeket mutatni, és nem akarunk elnyomni olyat, mint harag, diadal, vagy félelem az ellenségtől, esetleg aggódás gyengeségünkért. A kapcsolat specifikus összetevő megkívánja a pontos számvetést, hogy a szociális kapcsolatokra történő hatásuk miatt kikalkuláljuk minden egyes információnak a következményeit.  Ez nagyon összetett rendszer. Az érzelemkifejezések rejtett kapcsolataiból kell kikalkulálni lépésről lépésre a kinyerhető hasznot, és ez óriási mennyiségű információ feldolgozást jelen. Ennek a folyamatnak a során az információk feldolgozása részben automatikusan zajlik, másokhoz nincs szükség jelekre, és az értelmezési tartományt ki kell terjeszteni más jelekre, például a beszédre.

               Az automatikus, és önkéntelen érzelem feldolgozáshoz a kulcsot az evolúció, biológia, és a fajok szociális kapcsolatai jelentik Ez evidenciákat nyújtott az ősembereknek a zárt együttműködéshez, ellentétben a velük szemben álló ellenséggel, és a velük versenyzőkkel. Az ősembernek választania kellett az érzelmi jelek fontossága között, és hogy melyik érzelem jel vált fontossá, az emberek szociális együttműködésének igényein és hatékonyságán alakult ki. Magasan együttműködő szociális fajok, - mint a kutyafélék - életében gazdag érzelemkifejezési repertoár található, míg más állatoknál, mint például a macskáknál kevesebb az érzelmi jelek száma. Az egész folyamat a főemlősöknél, és magánál az embernél vált teljessé.

              Magatartás: minden pszichológiai mechanizmus magába foglalja a magatartás szabályozását, így az nyilvánvalóan az érzelmi állapotok hatására szabályozódik. Ugyanakkor ez a mechanizmus magába foglal általános tevékenységeket, (szemben azokkal a folyamatokkal, melyek a központtól távol szabályzódnak) melyeknek nagyon érzékenyek kell lennie az érzelmi állapotokra. Nem csak az olyan sztereotip magatartás, mint ami a szexuális tevékenység vagy a düh alatt ébred, hanem összetettebb komplex mechanizmusokat is szabályozni kell. Specifikus tevékenységek és folyamatok nagyobb figyelmet, és alkalmazási képességet követelnek, mint mások. Ezeket a tevékenységeket az érzelmek fogják irányítani. Ezek segítségével oldunk meg alkalmazkodási problémákat.

               Biológusok, pszichológusok és közgazdászok, akik felhasználták az evolúció nézőpontját, felismerték, hogy a szociális interakciókat a játékelmélet szerint is lehet modellezni. (Maynard Smith 1982) Ha feltételezünk bizonyos ismétlődő evolúciós játékot, amikor egy stratégiát (amit egy kognitív program állít össze, és ami bizonyos körülmények között a magatartást irányítja) kell végrehajtani, akkor a feltételezésünk szerinti választást a leghatékonyabb módon kell megoldani. A stratégiát egyéni módon kell illeszteni a játékhoz, és a játék helyzeteihez. A folyamat információs jeleket kíván a szituációról, ahogy azt a korábbiakban megbeszéltük. Így különböző érzelmi és alprogramok elindítják a megfelelő játékokat, beleértve a zéróösszegű, a nyerő összegű, és a koalíciós játékot, amit játszhatunk agresszíven, kiegyensúlyozottan, és így tovább. Hasonló érzelmi program irányítja az egyéneket interaktív stratégiákban, szociális játékok során, meghatározva a játék lefolyását. Meglepő lehet, hogy néhány játékban a szigorú ragaszkodás az elsődleges stratégiához eredményesebb, mint az események fényében a stratégiák változtatása. Ha az egyén egy másokra hátrányos akciót tervez, tudnia kell, hogy revánsot vehetnek rajta, ha az akcióban kevésbé lesz sikeres. Ez megjelenhet egy érzelmi programban, ami megkísérli megakadályozni a tevékenységet. Ennek a programnak a szorításában, versenyezve a programmal, megjelenik a következmények, és érdekeltségek bölcs integrációja, ami aztán tompítja vagy véglegesíti. Például felmerülhet az a kívánság, hogy megbosszuljunk egy gyilkosságot. De el is bizonytalanodhatunk ebben az óhajunkban, mert a vétkesség megítélése meglehetősen nehéz feladat. Példának okáért, minden kultúra ismeri az indulatból történő gyilkosságot. (Daly & Wilson, 1988) A modern társadalmakban ahol van fizetett rendőrség, könnyű alábecsülni az elrettentés fontosságát, ami az őskorban a magunk és szövetségeseink tevékenységén alapult. Ma ezt közösségi problémaként kezeljük.

               Speciális következtetések: az evolúciós lélektan kutatói úgy találták, hogy gondolkodás és az érvelés nem egységes kategória, és ezt egy speciális mechanizmus végzi. Sőt, az érzelem elnyomja, vagy aktiválja a gondolkodást, és egy specifikus érzelmi programnak kell szelektálni a sajátos megközelítések közül.  Fontos hogy felismerjük a csalást, és ebbe beletartozik a blöffölés felfedezése, az óvatosság észlelése, vagy az okság és felelősség elkülönítése.

               Reflexek: Az izom koordináció, a pislogás, a hányinger, a megrázkódás, és sok más reflex külső ingerek hatására érzelmi programok által szabályozódik.

               A tanulás: Az érzelmektől elvárjuk, hogy szabályozzák a tanulás mechanizmusát. Ha valaki valamit tanul, annak hatékonysága nagyon érzékeny az érzelmi hatásokra. A figyelem eloszlását, a motivációt, a szituáció meghatározását segítő következtetéseket, és más tényezők megítélését nagyban befolyásolják az érzelmek. Az érzelmi üzemmód fogja meghatározni hogy a pillanatnyi kapcsolatokat miként értékeljük és, hogy helyezzük be a szituáció specifikus folyamatokba, és a megfelelő kategóriákba, amelyeket ugyanúgy befolyásolnak az érzelmek. Ezért előfordul, hogy a hasonló szituációkat radikálisan eltérő módon minősítjük. Például eltérő érzelmi hatásokra másként értékelünk eseményeket. Ragadozók jelenlétében másként viszonyulunk az éhséghez is.

               Az események érzelmi színezése, érzelmekkel történő megtöltése, mint a tanulás egyik módja: az emberi magatartás számos tényezőből áll. Mindegyik tényezőre a magatartás közbenső termékeként is gondolhatunk. (használva a gazdaságos terminológiát) Meghatározza, hogy melyik tevékenység érdemleges, és melyikkel nincs információs probléma. Minden tevékenység produktumot sorba kell rakni és meg kell vizsgálni, hogy a végeredmény szempontjából adott közeg hogyan befolyásolja. Az állandóan változó világban (házastárs halála, vagy az étel kiválasztása) sok minden befolyásolja a tevékenységeket. Előfordul, hogy új információval egészíti ki, és ez esetben újra kell értékelni azokat. Nem elegendő a tevékenység láncot szemenként, elemenként értékelni (állni a vadász mögött, eszközt csinálni, a baráttól kölcsön kérni, …) mert lehet, hogy valamely tényező később egyedi dolgot fog eredményezni. Ennek eredményeként a fizetséget, a jutalmat, a lehetséges árat, rizikót, és minden más tényezőt újra sorba kell rendezni. Ennek eredményeként az összes tevékenységet, az élvezeteket, és minden más motivációs tényezőt értékelni kell úgy is, hogy veszélyes, fájdalmas, erőfeszítést igényel, szórakoztató, szociálisan elfogadják, és ennek eredményeként súlyozni kell a döntési folyamatban.  z akcióval kapcsolatos álmunk és napi tapasztalataink hatékonyan „színezik” ezeket a hedonikus értékeket. Ha a pszichológiai mechanizmusok nem számolnak ezekkel az értékekkel, nem jelenik meg a szenvedés, és az élvezet sem. Az érzelmi mód nyilvánvalóan hat ezekre az öröm értékekre.

               Energia szint, erőfeszítés eloszlás, és hangulat: Az anyagcsere érzelmi folyamatok hatása alatt áll, és a különböző tevékenységek eloszlását, folyamatait, és rejtését tartalmazza. A tevékenységet jellemző energia szinte és erőfeszítés mind attól is függ, hogy milyen szituációban vagyunk. A támadástól vagy valamilyen ellenségtől félelem, másként működteti, mint a harag. Az energia szintet meghatározza a szituációban rejlő bizalom, és ez szabályozni fogja a szituáció meghatározására tett erőfeszítéseket is. Következtetésképpen az érzelmi állapotot tekintve a magatartást befolyásolja a beleinvesztált energia. Ez hatni fog a szituáció elemzésére, ami végül attól is függ, hogy mennyire vagyunk motiváltak rá. Nesse (1990) azt mondta, hogy a hangulat válasz a tevékenység körülményeire, hipotézis a várható jutalomra. MI azt feltételezzük, hogy a hangulat hasonló funkció, és a jutalom elutasításának felismerése is benne található a környezeti tényezők elemzése révén. Az egyén és környezet kapcsolatában a jelen megértése szerepel benne. (megértjük a kapcsolatot a környezet struktúrája, a struktúra algoritmusai a belőle származó információk között, és súlyozzuk is ezeket a paramétereket.) A jelenség, ami szabályozza a hangulatot az elvárt és a tényleges fizetség közötti különbség. Bármilyen tevékenység félbeszakítása együtt jár egy nagyon intenzív gondolkodási folyamattal, ami lenyomja az egyént, és nagy erőfeszítéssel a világ megértésében olyan újra konstruálásához vezeti, amivel a jövőben eredmény érhetünk el. A részletek kiértékelésével elvetjük azokat, amelyek a nem kívánt eredményre vezetnek. Természetesen lesznek nem kívánatos jelenségek is. Ilyen a depresszió.

               Az érzelmek újrakalibrálása, a kialakult szabályozási variánsok, és az elképzelt élmény: A kimeneti információk nem minden tekintetben terjednek ugyan úgy minden szituációban. Néhány szituációnak óriási az információ sűrűsége. Néhány ősi nyom, ami meghatározza bizonyos döntések következményeinek a mértékét, fontos variációkat tartalmazhat. Például felfedezed, hogy ki az apád, vagy barátod, és képes vagy ezeket a váltakozó erejű információkat felhasználni a döntési szabályokban. Valóban. Azt várjuk az agytól, hogy a kialakult funkció variánsok tárolják az összes magatartási szabályt és számítási módot. Ezek nem egyszerűen koncepciók, másolatok, vagy cél állapotok, hanem inkább feljegyzések, vagy jelek, amelyek a kialakult magatartásszabályokat és számítási módozatokat felügyelik. Ilyen szabályzó variánsok lehetnek mércék, amelyek azt jelzik, hogy individuálisan hogy nézünk barátainkra, gyerekeinkre, saját életünkre; milyenek az étkezési szokásaink, milyen az erkölcsi tartásunk. Mit várunk el a jövőtől; hogy viszonyuljunk jó barátainkhoz? Hogy terjesztjük ki szociális támogatásunkat. Milyen agressziót alkalmazzunk másokkal szemben. Adott koalíción belül hol legyen a helyünk. Hogy viszonyuljunk az egészségi állapotunkhoz. Milyen mértékben folyunk bele kollektív akciókba, és így tovább.

               A legtöbb ismétlődő szituáció, amit az érzelmi program szelektál, magába foglalja az információk felfedezését melyeket több variációban értelmez. Az újraértelmezés (ami, tudatos megfontolás, egy gazdag érzelmi és jól megkülönböztetett állapotban jelenik meg) az érzelmi program központi funkciója. A féltékenység például számos ilyen kalibráló mozzanatot tartalmaz. (a hitves értékei, szavahihetősége.) Az újraértékelő érzelmi program valójában olyan, mint a hazugság, a szomorúság, a szégyen, és a hála, amelyek elsődleges funkciója az újraértékelés, és ezzel számos esetben gyorsan hangszereli a magatartást is. Ezek az érzelmi programok funkcionális szempontból úgy is megjelennek, mint egy kirakós játék szabályai.

               Az újrakalibrálást felszabadító hajtóerők: A környezethez történő alkalmazkodás tele van kapcsolatokkal (Anya halála) pszichofizikai szabályzókkal (a vér, sérülést jelez) amelyek valóságos információs jeleket szolgáltattak a dolgok jellemzőiről, eseményekről, személyekről, a változók szabályozásáról a pszichológiai felépítmény részére. Például bizonyos testi méretek és mozgások szükségleteket jeleznek, és ezek aktiválják az érzelmi agyafúrtság programját. Mások a szexuális vonzást. Hálásnak lenni, örülni az otthonnak. Durván megvádolva lenni. Először felvenni az újszülött gyereket a karunkba, meglátni a hosszú útról visszaérkező rokont, meghallani baba sírását mindezek jeleznek valamit számunkra. Hogyan történik ez? Ráadásul a szituációdetektáló program asszociál az olyan fő érzelmi programokhoz, mint a félelem, a harag, vagy a féltékenység. Mi hisszük, hogy az ember rendelkezik az újraértelmezés programjával, ami újraértelmezi a hajtóerőket, amelyek a szituáció detektorral vannak kapcsolatban, és amelyek elvégzik az újrakalibrálást beleértve az érzelmi hatásokat, amikor bizonyos szituáció felmerül. Az egyének mentális kapcsolatai által szabályozva az egyének hasonló szituációkban hasonlóan viselkednek. (intuícióink vannak arra vonatkozóan, hogy mit jelent az anya elvesztése, mit a kudarc, mert, tapasztalataink vannak arra vonatkozóan, hogy mi a fájdalom, és a szomorúság eseménye. Így ha mégis megtörténik, egy ilyen tragikus esemény, lesznek elképzeléseink arról, hogy kell viselkednünk az adott szituációban.

               Az ábrázolás szabályai, és az érzelmi tervezés: az észlelt információk ábrázolása abban formában jelenik meg, ahogy az bemeneten van. Az állati idegrendszer kialakulása az egyszerűtől az összetett irányába fejlődött. A főemlősöknél, beleértve az embereket is, a bemeneten a helyzetnek megfelelően jelennek meg a jelek. Például a nyúl számára a héja látványa azt is jelenti, hogy a héja vadászik rá. Következésképpen a kulcs a zárak kinyitásához és az érzelmi, döntési programok elindításra a jelenben található. A környezet maga jelzi a változásokat, és ezek a nyomok jelzik, hogy miről van szó. (édesség, ragadozó, érzelmi kifejezés..)

               A nagy, és bölcs felfedezések révén a hasonló programok elraktározódnak, de ezek az információk kezdeményezően csak a szervezetek révén, és a környezeti jelek hatására aktivizálódnak akkor is alaposan korlátozva. A fontos formációk előnye kialakult, amikor a pszichológiai rendszerek kialakultak, amelyekben ezek a programok képesek táplálni a meglévő észlelési készleteket, vagy az eseményeket. Az így megszülető válaszok képesek elemezni a helyzetet, megtervezni tevékenységeket és újra szabályozni funkciókat. Például a korai félelem módok, a ragadozó megjelenésekor. Az új módok képesek új tevékenységeket kialakítani, ezért a félelem program több cselevést tud alternatív módon elindítani.

               A nyomok elképzelése hasonló érzelmi programokat képes elindítani a magatartási jegyek kivételével és lehetőség van a tervezési akció kifejlesztésére, hogy a hasonló szituációban hogyan viselkednénk. Ez alternatív változatokat használ hasonló problémák megoldására. Más szóval az elképzelés alapú megjelenítés képes elindítani egy tervezési folyamatot, kifejleszteni egy szabályozott tevékenységet, ami illeszthető az adott szituációhoz, vagy valamely variánsához. Például elképzelhető, hogy meghal gyereked, ami előhív egy érzelmi állapotot, ami megtapasztalhatsz, átélhetsz, és információkat gyűjtesz a benned zajló folyamatokról. Valamennyi felismerés segít a jövő tervezésében. Valójában nem kell közvetlenül megtapasztalnod a gyereked halálát, de elképzelheted, és az elképzelés alapú megjelenítés elmondja, hogy ezeket a negatív érzéseket hogyan kell elkerülnöd. Ha mégis meghalna, dönthetsz rosszul is. A megtapasztalt fájdalom újrakalibrálja a lehetőségeidet. A halál magába foglalhatja a gyász, és a depressziót, mert a halál újrakalibrálja az esemény súlyát. Lesz, akit ledönt a bűntudat, mert a halál igazságtalansága újra és újra lejátszatja az eseményt.

               Ehhez hasonlóan az öröm is újrajátszható, és megtapasztalt részletekre irányítja a figyelmet, és minden új lépés képes színesíteni az esemény pozitív súlyát. Ha ezt többször elmeséled, akkor újra stimulálod a tapasztalásaidat, és ez az utólagos tanulás segít javítani a döntési helyzetet. Hasonló elvek alapján vagyunk képesek felidézni hónapok múlva is egy erőszakos rablást. Ismételve az átélt traumát, végig gondolva számos döntési szabályt az átélés elmozdul abba az irányban, hogy a jövőben hogy kerülj el hasonló helyzeteket.

               Kultúra, egyedfejlődés, és egyéni különbségek: Ha ezt az érzelem elméletet integráljuk a kultúra modellbe, - az emberi fejlődés modelljébe, - az egyéni modelleknek fejlődését is kezelni lehet, ezért kiterjesztjük az érzelem, és az individuális különbségek elemzését. Fontos felismerni és, kiemelni, hogy az érzelmi program ugyan univerzális az emberi nemre nézve, ugyanakkor nem lehet uniformizálni az egyének, és kultúrák viselkedési formáiban. És bár az érzelmi programok léteznek, és a kultúrák közötti kapcsolataikat is feltárták, a variációk sokaságát nem ismerjük.

Az elmélet felfedező funkciója

               Az érzelmekről szóló vita további adalékot szolgáltat arra vonatkozóan, hogy milyen kapcsolat létezik az érzelmek funkcionális modellje, és más pszichológiai funkciók között. A létezés elmélete magával hozza, hogy felidézzünk korábbi érzelmi állapotunkat. A múltunkban ismétlődő szituációk hasznosíthatóvá teszik az érzelmi programokat, és estenként nem is kell soha megtapasztalni magunkon némelyiket. A lehetséges példa a vadászat. Az embereknek nem kell imádkozni azért, hogy fel legyenek szerelkezve a félelem érzésével. Néhány ezer éve maguk is vadászok voltak.  A vadászó ember érzelem módja (a ragadozás) egy speciális figyelmi helyzetet eredményezhet. Elnyomva minden más beszélgetésre irányuló kívánságot, kiemelkedő képességet feltételez, ami arra irányul, hogy a társak gondolatában olvasson, közben erősen figyeljen, leküzdje az erős mentális stresszt, és érvényesítse a ragadozó ösztönöket.

               Továbbá a funkcióként definiált érzelem előhívja a lehetőséget, hogy felismerjen más érzelmi állapotokat, hasonlóan a betegség által előidézett állapotokhoz, mint a kóma, a sokk, a szépség méltatása, a szexuális ébredés, a megdöbbenés. Például amikor beteg valaki, és készül a napi feladataira, az több erőfeszítést igényel, mint máskor. És felmerül benne, hogy hazudnia kellene, hogy otthon maradhasson. A betegség egy fizikai állapot, és leírható valamilyen betegségként. A védekező rendszer elvonja az energiákat a magatartástól, ezért az jelzi, hogy segítséget vár. Hasonlóan ehhez, amikor szituáció detektor egy betegséget jelez. Ennek a kezelésére ott van kórház, ahol megelőzik a nagyobb baj kialakulását, és mozgósítják a test belső védelmi rendszerét, hogy elkerüljék kómát.

A tudatosság, és fenomenológia kapcsolódása

               Az érzelmeknek van egy specifikus számítási rendszere, amelyben az emberek kiválóan képesek meghatározni érzelmi variációkat. A jelenség hasonló a hipnotikus álomhoz, ahol hiányzik a tudatosság, képes látni vizuális információkat – demonstrálva, hogy a számítási mód működik anélkül is, hogy az illető tudatában lenne. Ott van példaként a kapcsolat a tudatosság, és az érzelmi állapot között. A hipnotikus jelenség esetében az lesz a kérdés, hogy valóban létezik-e, vagy csak egy tudati állapot eredménye. Így kapcsolódik egymáshoz a tudatosság, és a megérzés.

 

Hivatkozások

  • Barkow, J., Cosmides, L. & Tooby, J. (Eds.). The adapted mind: Evolutionary psychology and the generation of culture. New York: Oxford University Press.
  • Berkow, R. ed.) 1992. The Merck Manual of Diagnosis and Therapy, Sixteenth edition. Rahway, NJ: Merck.
  • Buss, D. M. 1989. 1994. The evolution of desire. New York: Basic Books.
  • Cannon, W. (1929). Bodily changes in pain, hunger, fear and rage. Researches into the function of emotional excitement. NY: Harper & Row.
  • Cosmides, L. 1989. The logic of social exchange: Has natural selection shaped how humans reason? Studies with the Wason selection task. Cognition 31: 187-276.
  • Cosmides, L. & Tooby, J. 1987. From evolution to behavior: Evolutionary psychology as the missing link. In The latest on the best: Essays on evolution and optimality, J. Dupre (Ed.). Cambridge, MA: MIT Press.
  • Cosmides, L. & Tooby, J. (1997). Dissecting the computational architecture of social inference mechanisms. In: Characterizing human psychological adaptations (Ciba Symposium Volume #208). Chichester: Wiley.
  • Cosmides, L. & Tooby, J. in press. Consider the source: the evolution of cognitive adaptations for metarepresentation. In: Proceedings of the Xth Annual Cognitive Science Symposium, D. Sperber, (Ed.)
  • Daly, M. & Wilson, M. 1988. Homicide. New York: Aldine.
  • Daly, M., Wilson, M., & Weghorst, S. J. 1982. Male sexual jealousy. Ethology and Sociobiology 3: 11-27.
  • Derryberry, D. & Tucker, D. 1994. Motivating the focus of attention. In P. M. Neidenthal & S. Kitayama (Eds.), The heart's eye: Emotional influences in perception and attention (pp. 167-196). Diego, CA: Academic Press.
  • Eibl-Ebesfeldt, I. 1970. Ethology: The biology of behavior. New York: Holt, Reinhart & Winston.
  • Ekman, P. (Ed.) 1982. Emotion in the human face. Second Edition. Cambridge: Cambridge University Press.
  • Ekman, P. (1985). Telling lies. NY: Norton.
  • Ekman, P. 1994. Strong evidence for universals in facial expressions. Psychological Bulletin. 115: 268-87.
  • Ekman, P., Levenson, R. & Friesen, W. 1983. Autonomic nervous system activities distinguishes between emotions. Science 221: 1208-10.
  • Frank, R. 1988. Passions within reason: The strategic role of the emotions. NY: Norton.
  • Fredrickson, B. 1998. What good are positive emotions? Review of General Psychology, 2, 300-319.
  • Fridlund, A. (1994). Human facial expression: An evolutionary view. San Diego: Academic Press.
  • Gallistel, C.R. 1995. In The cognitive neurosciences, M. S. Gazzaniga (Ed.). Cambridge, MA: MIT Press.
  • Garcia, J. (1990). Learning without memory. J. Cognitive Neuroscience, 2, 287-305.
  • Gazzaniga, M.S. (Ed.). 1995 / 2000. The cognitive neurosciences, M. S. Gazzaniga (Ed.). Cambridge: MIT Press.
  • Gould, S.J. 1997. Darwinian Fundamentalism. New York Review of Books, June 12, 1997.
  • Hamilton, W. D. (1964). The genetical evolution of social behaviour. Journal of Theoretical Biology 7, 1-52.
  • Hirschfeld, L. & Gelman, S. (Eds.). (1994). Mapping the mind: Domain specificty in cognition and culture. NY: Cambridge University Press.
  • Hirshleifer, J. (1987). On the emotions as guarantors of threats and promises. In The latest on the best: Essays on evolution and optimality, J. Dupre (Ed.). Cambridge, MA: MIT Press.
  • Horowitz, M. (1978). Image formation and cognition. NY: Appleton-Century-Crofts.
  • Isen, A. 1987. Positive affect, cognitive processes, and social behavior. Advances in Experimental Social Psychology, 20, 203-253.
  • Jackendoff, R. 1987. Consciousness and the computational mind. Cambridge, MA: MIT Press.
  • Lazarus, R. & Lazarus, B. 1994. Passion and reason. New York: Oxford University Press.
  • LeDoux, J. 1995. In search of an emotional system in the brain: Leaping from fear to emotion to consciousness. In The cognitive neurosciences, M. S. Gazzaniga (Ed.). Cambridge, MA: MIT Press.
  • Mackie, D. & Worth, L. (1991). Feeling good, but not thinking straight: The impact of positive mood on persuasion. In J. Forgas (Ed.), Emotion and social judgments (pp. 201-219). Oxford: Pergamon.
  • Marks, I. (1987). Fears, phobias, and rituals. NY: Oxford.
  • Marr, D. 1982. Vision: A computational investigation into the human representation and processing of visual information. San Francisco: Freeman.
  • Maynard Smith, J. 1982. Evolution and the Theory of Games. Cambridge University Press.
  • Miller, S. (ed.) 1976. Symptoms: The complete home medical encyclopedia. New York: Crowell.
  • Mineka, S. & Cook, M. (1993). Mechanisms involved in the observational conditioning of fear. Journal of Experimental Psychology: General, 122, 23-38.
  • Nesse, R. (1990). Evolutionary explanations of emotions. Human Nature, 1, 261-289.
  • Pinker, S. 1997. How the mind works. New York: Norton.
  • Pitman, R. & Orr, S. (1995). Psychophysiology of emotional and memory networks in posttraumatic stress disorder. In J. McGaugh, N. Weinberger, & G. Lynch (Eds.), Brain and memory: Modulation and mediation of neuroplasticity (p. 75-83). NY: Oxford.
  • Prigatano, G. & Schacter, D. (1991). Awareness of deficit after brain injury. NY: Oxford.
  • Plutchik, R. 1980. Emotion: A psychoevolutionary synthesis. New York: Harper & Row.
  • Raymond, (1991). The New Hacker's Dictionary. Cambridge, MA: MIT Press.
  • Shepard, R. N. 1987. Evolution of a mesh between principles of the mind and regularities of the world. In The latest on the best: Essays on evolution and Optimality, J. Dupre (Ed.). Cambridge, MA: The MIT Press.
  • Shepher, J. 1983. Incest: a biosocial view. New York: Academic Press.
  • Swets, J. A., Tanner, W. D., & Birdsall, T. G. 1964. Decision processes in perception. In Signal detection and recognition by human observers, J. A. Swets (Ed.). Wiley.
  • Symons, D. 1979. The evolution of human sexuality. Oxford: Oxford University Press.
  • Tomaka, J., Blascovich, J., Kibler, J., Ernst, J. (1997). Cognitive and physiological antecedents of threat and challenge appraisal. Journal of Personality & Social Psychology, 73, 63-72.
  • Tooby, J. 1985. The emergence of evolutionary psychology. In Emerging Syntheses in Science. Proceedings of the Founding Workshops of the Santa Fe Institute. Santa Fe, NM: The Santa Fe Institute.
  • Tooby, J. & Cosmides, L. 1990a. The past explains the present: emotional adaptations and the structure of ancestral environments. Ethology and Sociobiology. 11: 375-424.
  • Tooby, J. & Cosmides, L. 1990b. On the universality of human nature and the uniqueness of the individual: The role of genetics and adaptation. Journal of Personality. 58:
  • Tooby, J. & Cosmides, L. 1992. The psychological foundations of culture. In J. Barkow, L. Cosmides, & J. Tooby (Eds.), The adapted mind. New York: Oxford University Press.
  • Tooby, J. & Cosmides, L. 1996. The computationalist theory of communication. Paper given at the Human Behavor and Evolution Society Meetings, University of Arizona
  • Tooby, J. & Cosmides, L. under review. On evolutionary psychology and modern adaptationism: A reply to Stephen Jay Gould.
  • Williams, G. C. 1966. Adaptation and natural selection: A critique of some current evolutionary thought. Princeton: Princeton University Press.

 

 

 

ektan

Elérhetőség

gondolatolvasás
5085 Rákóczifalva Rózsa út 5/a

20 3398345

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode