szerelem vagy együttélés
A szerelem intézményét a lovagregények romantikája teremtette. Korábban fel sem merült a mélyen átérzett kapcsolatok az igénye. A család vagyonközösség biztosította az élethez a feltételeket. A házassággal ezt szentesítették. Minden az evolúció szabályai szerint zajlott. Így jöttek létre a dinasztikus házasságok, és rakta össze a pórnép azt, amije volt. Ezt támogatta a keresztény vallás is. Igen. Voltak, akiknél tobzódtak a hormonok, de ez köztudottan ártalmas volt. Kitagadás, vagyonvesztés, zabigyerek volt a következménye. Évszázadokon keresztül így volt ez nálunk is.
A szerelem „intézményét” a fejlődés, a mobilizáció, a nemek közötti „egyenlőség” teremtette meg. Ám nem mindenhol van ez így. A világ nagyobb részén ma is a családok döntik el a fiatalok jövőjét. DE:
- Már nem életfeltétel a vagyon egyben tartása.
- Már lehetőség teremtődött az önálló életvitelre.
- Már nem ítélik el az egyedül élő nőket, és férfiakat.
- Már adott a lehetőség az intenzív érzelmi életre.
- Már intézményesült az egyéjszakás kapcsolat.
- Már professzióvá változott a szexuális együttlét.
- Már lehetőség van az újrakezdéshez.
- Már tudjuk, hogy válás után is van élet. Sőt! Lehet, hogy jobb, mint az előző.
- Már… És, „számos” már… lazította házasság "láncait".
Ez a kis írás nem a házasságok ellen szól. Arról kívánok értekezni, hogy gondolkozzunk, mielőtt elszánnánk magunkat.
Nem igazán vagyunk felkészítve életünk nagy döntésére. A házasságok hamis romantikája a szerelemre épül. Ám a valóság sokkal színesebb. Sokan eltúlozzák a nagy érzés szerepét. Mások menekülésre használják a házasságot. Megint mások nem számolnak a holnap feladataival. Van, aki beleugrik az első lehetőségbe. Nem kevesen látva a gólya néni közelségét, legitimáljuk a kapcsolatot. (ugye milyen csúnyán hangzik?)
A tartós együttélésről érdemben szó sincs.
Mit mondjak?
A MI világunkban a szerelem pontosan olyan szükségletünkké vált, mint bármi más. Szükségünk van valakire, aki vakon, süketen, és néha hülyén - a legjobbnak, a legszebbnek, a leg-legnek tart minket. Ez növeli az önelfogadásunkat, önértékelésünket, javítja az Én képünket. Cserébe mi is kellően kifejezzük csodálatunkat, és odaadásunkkal olyan pszicho-biológiai folyamatokat indítunk el, ami képes elvarázsolni másokat is.
Egy ideig biztosan
A szerelem a hormonok tobzódásával enyhe kábítószeres befolyáshoz hasonlítható, amit csak a partnerünk képes szinten tartani. Akarjuk, és vágyjuk ezt az érzést. Bár ez az állapot viszonylag rövid ideig tart, lélektani hatásai sokkalta maradandóbbak. Az IGAZ szerelem érzése egész életünket végig kíséri. Van, aki meg sem ismeri, vagy tévúton jár a kapcsolatait illetően.
A szerelmesek nagyon bíznak egymásban, és szavak nélkül is képesek kommunikálni. Az érzelem érzése varázsolja el őket. Azt érzem, hogy érzi, és érzi, hogy érzem, betölti egész lényünket. Az ilyen kapcsolatokra az idealizálás a jellemző. Csak a pozitív tulajdonságokat veszik észre egymásban, és minden másra vakokká válnak. A kapcsolatok törvényi szentesítését követően hamarosan kinyílik a szemük. Az idealizált állapotok helyébe az együttélés, a realitás lép. Ilyenkor jön a negatív tulajdonságok felerősítése, a pozitívak mellőzése, és megjelennek a párkapcsolati konfliktusok.
Miért is?
Egyszerű oka van. Kiszélesedik, újrafogalmazódik és rangsorolódik a „felek” szükségleti térképe. Megjelennek olyan magatartás szabályzó rendszerek, mint: érdekek, szükségletek, hitek, szokások, magatartásminták, szociális kapcsolatok, kulturális hatások, identitások, és az ezt kifejező, megjelenítő kommunikációs, és érzelmi kultúra. Lehetne hosszan sorolni mindazt a sok életjelenséget, ami korábban jelét sem mutatta, és az eufória elmúltával megjelenik. Mondjuk azt, hogy a „magas szerződő felek” új szociális kapcsolati rendszerben találják magukat.
Bizony van, amiről le kell mondani, vagy zokszó nélkül el kell viselni. Olyan apróságok válnak zavaróvá, amire nem is gondolhattunk. Ezek egy része „zokni” ügy, de van ettől fajsúlyosabb is. Mint a latens deviancia.
A célok, és motivációk közötti összhang hiánya természetes állapot. Csak lakva ismerjük meg egymást. Új harmóniát kell teremteni. Az együttélés harmóniáját. Megszűnt az lehetőség, hogy találkozásaink után beletemetkezünk valami más, minket érintő, érdeklő dologba. Csak a KÖZÖS létezik. Bármit teszünk, érinti a másik életvezetését, életterét, érzéseit. Ha nem figyelünk rá, lehetséges konfliktusok sorát indíthatjuk el, melyekből utólag nehéz veszteség nélkül kijönni.
Ezen az időszakon csak úgy lehet túljutni,
- Ha nem felejtkezünk el kapcsolatunk állandó újragondolásáról.
- Ha kezdeményezéseinkből nem hiányzik társunk várható reakciójának a számbavétele.
- Ha önzésünkből lejjebb adunk, és lesz önkritikánk.
- Ha képesek vagyunk értő kommunikációra.
- Ha képesek leszünk társunk fejével gondolkodni.
- Ha az empátia életünk kísérője.
- Ha elfelejtünk állandó győzelemre törekedni.
- Ha esélyt adunk életünk társának is.
- Ha képesek leszünk okos kompromisszumokat kötni.
- Ha hagyunk lehetőséget partnerünk önmegvalósítására is.
Ha minderre képesek vagyunk, akkor nem szorulunk párkapcsolati terapeutára. Hogy ez az összehangolódás meddig tart, nehéz rá választ adni. Ez maga az élet. Jövőre mutató megoldás, konfliktusaink állandó egyeztetése. Senki se nyeljen többet a szükségesnél.
Minden kapcsolatnak egyedi dinamikája van. Ennek tudatos vezérlésben óriási szerepe van az érzelmi tudatosságnak. A „gondolatolvasásnak” Ez segít kitalálni azt, hogy társunknak mire van szüksége, és szavak nélkül is tudatosíthatjuk, hogy mi magunk mire vágyunk. Érezni kell, hogy mikor, milyen tartalmú kommunikációra, érzelmi életre van lehetőségünk. Ne terheljük feleslegesen egymás idegrendszerét. Főleg ne akarjunk uralkodni rajta.
Jajajaj! És ne folytassunk felesleges szájkaratét.
Elmúlt a szerelem. Mit mondjak? Nem dől össze a világ. Az eufória, a szellemi vakság helyébe az együttélés kerül. Nem kell félni tőle. Megoldható minden konfliktus. Csupán egy feltétele van. Az érzelmi tudatosság. Felismerni magamon és társamon azt, hogy mire van szüksége. Kitalálni a gondolatait. A szándékait, és erre építve finoman hatni rá. Ezt hívom köznapi gondolatolvasásnak.
Oda-vissza.
Egyensúlyban mindkét félben.
FONTOS! Legyen eszünk, amikor más kultúrából származó emberrel kötjük össze a sorsunkat. Amiről írok, az a MI világunk. A MÁSIK VILÁG nagy tanulsága, hogy szerelem nélkül is le lehet élni egy életet. Boldogan. Összeszokottan. Konfliktusok nélkül. Igen Ott erre szocializálódnak. De ezt mi nem ismerjük. Nem egyenlő felek partneri viszonya a domináns bennük.