A gondolatolvasás kompetenciáinak fejlődése

 

           (Annie Murphy Paul Mind reading. Psychology Today Magazin 2009 szept./okt. alapján)
 

    Az újszülött születésétől fogva képes a gondolatolvasásra. Mozgásával, mosolyával, sírásával, magára irányítja a figyelmet. Érzelmeket vált ki, és ezen keresztül „szólít meg”: foglakozz velem. Szüleiben, környezetében is aktiválja ezt a képességet, ugyanis gondoskodásuktól függ a kicsi élete. Arcra, szemre figyel, és néhány hét múlva képes utánozni az arckifejezéseket. Két hónapos korában észleli, és meg is válaszolja édesanyja érzéseit. Egy éves kora körül már figyeli a felnőttek reakcióit, és felhasználja azokat magatartása szabályozásában. Két évesen következtet mások kívánságára. Közben megtanul beszélni, és néven is nevez bizonyos érzelmeket. Különbséget tud tenni saját maga, és mások akarata között. A „mit szabad, és mit nem” kérdésében feszegeti lehetősége határait. Érzi a különbséget a verbális tiltás, és az érzelmi engedékenység között. Bátran átlép magatartási határokat, ha a különböző kommunikációs csatornákon keresztül az engedékenységet tapasztalja. (huncut) Az érzelmi tiltás, vagy engedékenység mélyebb hatást gyakorol rá, mint a verbális, amit hiányos szókincse is megmagyaráz.

    A gyereknevelés elképzelhetetlen nélküle. Amíg a kicsi nem tanul meg beszélni, ki kell találni, meg kell tanulni minden hangjának, mozdulatának a jelentését. Ösztönösen tanulja meg azokat a gesztusokat, kommunikációs módszereket, melyek révén képes magára vonni a figyelmet. Először mosolyával, és a sírásával. Később gazdagodik a testbeszéde. Korban előrehaladva „felszedi” azokat az ismeretek is, melyek majdani társadalmi helyzetére jellemző magatartását szabályozzák. A családból kilépve a közösségi nevelés szinterei, a bölcsőde óvoda, az iskola, a különböző elfoglaltságokat nyújtó önképzőkörök, szakkörök, a baráti társaságok azért fontosak is, mert gyerekek játszva megtanulják, hogy a különböző közösségekben eltérők lehetnek a magatartás szabályai. A gondolatolvasás kompetenciáinak kialakulása érzelmi megismerésre, és gyakorlásra épül. A gyerek ellesi környezetétől a hasznos, a számára eredményesnek tűnő gesztusokat, mimikát, testbeszédet, és beszédfordulatokat, majd kipróbálja, pontosítja, és beépíti „magatartásába. Természetes módon éli a maga életét, és érdekei érvényesítésére egyre tudatosabb használja, gyakorolja. Környezete pozitív, és negatív visszajelzései alapján kiderül az is, hogy a szituációk hogyan befolyásolják az egyes módszereket. Tudatosul benne, hogy a játszótéren nem veszélytelen beavatkozni a nagyobbak dolgába. Nem szabad elvenni az erősebbek játékait sem. Azt is megtanulja, hogy barátkozással, hízelgéssel, határozott fellépéssel a felmerülő akadályok hogyan küzdhetők le.

    A gyermeki gondolatolvasás fejlődésének két útja van. Képességeik szocializációs folyamataik részeként természetes módon fejlődnek. Egyrészt a felnőttek között „ellesve” megtanulják a viselkedési, a magatartási szabályokat, másrészt a gyerekek között játék közben gyakorolják azokat.

    Modern világunkban itt siklik ki először a vonat. A szülők a maguk kényelme érdekében leültetik gyerekeiket a TV elé, akikből rövid idő alatt médiafüggő „jó babák lesznek”. Látszólag mindenki nyer. A szülő nyugalmat, a kicsi elfoglaltságot. A valóságban a gyerek veszít, mert szüleivel nem alakul ki az a játékos szituáció, amelyben megfigyelhet, kipróbálhat kommunikációs sémákat, magatartásmintákat, és játszhatja az általa választott szerepeket. A következő kisiklás akkor következhet be, amikor képességfejlesztő okos játékot kap. Nem is gondoljuk, hogy jó szándékunkkal a személyes kapcsolatok építéséhez szükséges tanulási folyamat feltételeit rontjuk. Ez nem javul akkor sem, ha a szülő a játszótéren beavatkozik a gyerekek játékába, hogy kedvezzen csemetéjének. Így nem tudatosul a kicsiben, hogy kortársai mit tolerálnak, mit büntetnének, mi a tetsző, és mi a nem kívánatos magatartás a gyerekcsoportban, és ennek milyen jelei vannak. Azt viszont megtanulja, hogy mit tehet a mögötte levő hatalom árnyékában. Bátran kötekedhet, mert megvédi valaki.

    Fontos kihangsúlyozni, hogy ebben a korban különösen fontosak a gesztusok. A gyerekek érzelmeikre hangolódva gyakorolják a testbeszédet. Ahhoz nem kell megszólalniuk, hogy megértsék a közös játék lehetőségeit, gyakorolják az együttműködést, vagy átéljék a fizikai fenyegetettséget. Így ismerik meg az alá és mellérendeltségi viszonyokat, az engedelmességet, és a vezetés alapjait is. Ezzel megtanulják az önfegyelmet és az önkorlátozást is, mert tartanak a másik gyerektől. Ha kell, szövetségeket kötnek, hogy céljaikat elérjék. Vagy nem, és taktikai cselekhez folyamodnak. A legrosszabb esetben magukra maradnak.

    A harmadik kisiklás a környezet szocializációs ártalmaira vezethető vissza. Veszekedés, erőszak, hangoskodás, italozás, ingerszegény környezet, fenyegetettség torzítja a gyerekek észlelését, ítéletalkotását, és magatartását. Lesznek érzelmek, melyeket nem ismernek meg, nem élnek át, másokat eltúloznak. Több rossz példát gyűjtenek össze, és magatartásukban a hatékony problémamegoldás eszközeként jelenik meg az emelt hang, az erőszak különböző formája, és az agresszivitás. Az eredmény: az együttműködési képességek romlása.

A nagy kisiklás az iskolarendszerben történik. Az ingerhiányos környezetben szocializálódott gyerekek nehezen viselik a szabályokat, az iskolai kötöttségeket és     a tanító nénik kegyeiből kiesettek virtuálisan mindig a sarokba lesznek állítva. Ezzel elesnek a személyes foglakozás, az egyéni képességfejlesztés lehetőségeitől. A kiskamasz korban megerősödő ÉN tudat olyan beállítódásokat alakít ki náluk, amely „menetből” elutasítja mások megértését..

Mire észrevesszük, a beszéd kiteljesedésével csökken a nonverbális, és a meta érintkezés aránya. A már megszerzett gondolatolvasási kompetenciák lassan elveszítik szerepüket. Az egész iskolarendszer ezt a folyamatot támogatja. A pedagógus képzés sem készít fel az érzelmi nevelésére Mivel felkészületlen rá, lassan elmarad a meglévő képességeink fejlesztése, jóllehet ez az érzelmi intelligencia alapja.

    Egész addig, amíg Magyarországon a nagy családokban generációk éltek egymással közvetlen kapcsolatban, a nevelés sokszínű volt, mert a nagyszülőktől kezdve az unokatestvérek, a nagybácsik és nagynénik is részesei voltak a nevelési folyamatnak. Ehhez nem kellet egy fedél alatt lakni. A rokonok nagy száma, és közelsége mindennapossá tette a kommunikációs kontaktusokat. A gyerekek könnyedén rájöttek, hogy hol a helyük, mire figyeljenek anélkül, hogy erre utasítást kaptak volna. Mondhatjuk azt, hogy nevelésük részeként tanultak meg mások gondolataiban olvasni, és a kimondatlan utasításoknak, szabályoknak engedelmeskedni. Elsajátították a magatartásmintákat: öregekhez, fiatalokhoz, idegenekhez, különböző szituációkhoz. 

 

Elérhetőség

gondolatolvasás
5085 Rákóczifalva Rózsa út 5/a

20 3398345

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode