Eretnek gondolatok

Fukuyama „A liberalizmus vesszőfutása” című művének

olvasása közben.

Prológ:

A liberális demokrácia a hatalom érvényesítésének az egyik lehetséges módja. A demokráciának számos arca van, nyugodtan mondhatjuk, hogy működésük a nemzeti kultúrától függ. A demokráciának objektív mutató vannak. Szívesen javaslom bárkinek. Keressen rá a neten, és merengjen el rajta, ha van egy kis rálátása a nemzetközi politikára. Ettől függetlenül az az ország demokratikus, amit annak tartanak. Példaként csak Ukrajnát szeretném felhozni. Korábban ezt oligarchikus államnak tartották, amit a mindent átszövő korrupció tart egyben. Meg egy ultranacionalista kisebbség. Ma is. Amerika ezzel szemben a demokrácia világítótornya. A politikusok szerint. A gondolkodók a PÉNZ DEMOKRÁCIÁJAKÉNT emlegetik. Eddig is tudtuk, hogy egy demens öregember a vezetője. Ha mondtuk is, senki sem akarta tudomásul venni. Ma már mindenki tudja. Azt is, hogy helyette a Demokrata Párt azért sem tud másikat jelölni, mert már nincs idő a kampányhoz szükséges pénz összegyűjtésére. Úgy látszik, hogy a győztes egy másik fenomén lesz, aki büntetett előéletű hazug adócsaló.

A különböző elemzések szerint folyamatosan csökken a demokratikusnak mondott országok száma. Az emberek csalódtak a liberális demokráciában, mert sokat ígért, és keveset adott. Csalódtak Amerikában, mert nehezen fogadják el a lenézést, a kioktatást, azt pedig főleg nem tartják helyesnek, hogy csinált indokok alapján indít háborúkat más kultúrájú országokkal szemben. Lerabolja, tönkreteszi, aztán cserben is hagyja őket. Nyilvánvaló, hogy politikusok nem azt teszik, amire felhatalmazást kaptak. Főleg nem arra, hogy fegyverekre, háborúkra pazarolják a pénzüket. Ráadásul ideológiai alapon. A háttérben rejtőzködő tőke érdekében. A demokrácia terjesztéséért. A legjobb példája ennek is Ukrajna mert a politikusok szerint demokratikus volt és demokratikus lesz. Vagy nem? NEM! BIZONY NEM! A háttérben saját érdekében a militáns tőke mozgatja a szálakat és ez bizony a centrumhoz tartozó, vagy oda igyekvő liberális országok egyik jellemző vonása. Vessünk egy pillantást az EU-ra is. Minden más szemfényvesztés.

Fukuyama a tévelygő

Nagy figyelemmel kísérem Fukuyama minden megszólalását. Nem egy hallgatag ember, hiszen Amerikában nagyra értékelik a munkásságát, és igencsak tisztességes életművet tudhat maga mögött. Oka van. A liberalizmust, az amerikai idolt, kvázi vallásként emelte gondolkodása középpontjába, ezzel az amerikai álom felkent apostolává vált. Máig leghíresebb műve az 1992-ben megjelent, ”A történelem vége és az utolsó ember” amiben a kommunista rezsimek összeomlását követően azt állította, hogy a történelmi haladás mint ideológiák közti harc tulajdonképpen véget ért, és a hidegháború időszaka, a berlini fal lebontása után a világban a liberális demokrácia uralmának kora következik, a politika és gazdasági liberalizmus elkerülhetetlen győzelmével. Erre született mintegy válaszként Huntington könyve, „A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása” 1996-ban. Tartalmát tekintve Fukuyama könyvének kritikája. Művéről csak annyit, hogy munkája középpontjába a kulturális identitást állította. Elemzése szerint a mai világ sokoldalú és sokpólusú. A civilizációk között erőegyensúly módosulása zajlik, és a jövőben új, többpólusú világrend alakul ki. A Nyugat mindinkább konfliktusba kerül más civilizációkkal. Nincs egyetemes kultúra és civilizáció.

            Az elmúlt harminc év egyértelműen cáfolta Fukuyama teóriáját, és érdekelt, hogy miként viszonyul a világban zajló változásokhoz, melyek egyértelműen jelzik, hogy a liberális világ defenzívában van más kultúrákkal szemben. (bár ez itt most nem téma, de a demokráciák is lejtmeneteben vannak.) Tézisei önmaguk karikatúráivá váltak. Ennek kitűnő példája ez a könyv. Címe is sokatmondó. „A liberalizmus vesszőfutása.” Művének bevezető sorai kicsit érdekesre sikerültek. Ez így szól: „Ezt a könyvet a klasszikus liberalizmus védelmében írtam, vagy ha ez a fogalom bizonyos negatív történelmi utalások miatt túlságosan terhes, akkor nevezzük Deirdre McCloskey szavaival „humánus liberalizmusnak”. KEMÉNY FELÜTÉS. Ha a klasszikus liberalizmus humánus lett volna, akkor most nem emlékezhetnénk a géprombolókra, a sztrájkokra, a 12 órás munkanapokra, a női és gyermek munkára, a tüdőbajra, a munkásmozgalmak változatos formáira, a sortüzekre, és nem született volna meg a „Kommunista Kiáltvány” Másról szólna Marx tőkéje, és a liberális országok nem építettek volna gyarmatbirodalmakat. Nem lett volna rabszolgakereskedelem, és talán Amerika őslakói is számosabban lennének. Talán világháborúk sem lettek volna

A klasszikus liberalizmusnak óriási irodalma van. Ez a mű ennek ellenére meglehetősen szűk és szelektív irodalmakra épül. Be kell vallanom, hogy a szakkönyvek olvasára sajátos módszert alakítottam ki. Elolvasom a bevezetést, az ajánlást, majd megnézem az irodalomjegyzéket, a jegyzeteket. Eztán a tartalomjegyzéket. Ezt követően meglehetős pontossággal tudom miről szól. 40-45 év folyamatos, napi 3-4 órás irodalomelemzés és fordítás után már könnyen megy. Szakirodalommal elég jól feltöltöttem magam. Életutam is támogat. Van hova visszanéznem, így aztán nyugodt lelkiismerettel állítom: Ez a munka tudományos gondolkodás alapjait sem veszi figyelembe. Nem izgatja sem a történetiség, sem a dialektika, sem a rendszer szintű problémamegoldás kötelezettsége. Eklektikus, mindenki megtalálja benne a saját véleményét. Aki liberálisnak ítéli a görög demokráciát és Nietzschét a liberalizmus hívei közé sorolja, az más aljasságra is képes. Ez a könyv – korábbi fiaskója után - az önigazolás lopakodó útja. Megteheti, hiszen amerikai olvasói ezen a téren hívők, elhivatottak az „Amerika Great” eszméjétől. Ez az önigazolás mélyen harmonizál Amerika liberális demokrácia felfogásával, világuralmi pozícióinak filozófiájával, az amerikai álommal.

Nem folytatom. Minden eszmének van egy lejárati ideje. Adott kor szituáció teremtik, és annak változásával vagy kiesik az idő rostélyán, vagy átalakul. A klasszikus liberalizmus átalakult. Kilépett a gazdasági keretek közül, és a társadalmi formává érett. Túlélését annak köszönheti, hogy egyrészt egy sor országban a nemzeti kultúra alapjává vált, a tradicionális kultúrák sorába emelkedett, másrészt rasszizmusával mindenek és mindenki fölé emelte a fehér emberek és a görög – római – latin keresztény kultúrkör hagyományait. Elég ránézni a világtérképekre, és azonnal szembetűnik, hogy itt elsősorban a gyarmatosítók és vazallus államaik világnézetéről van szó. Ez a kultúra „belső fogyasztásra” készült. Önigazolás a világ lerablásához, háborúk kirobbantásához, a kizsákmányoláshoz és az világ ellen elkövetett bűnök alóli erkölcsi felmentéshez.

Alapvetés

            A társadalmak a szociális evolúció törvényei és szabályai szerint működnek, melynek lényege a változó környezethez történő alkalmazkodás. A szervezés és vezetéstudomány ezt külső és belső megfelelésként írja le. Magyarul mondva: a szervezeteknek úgy kell alakítaniuk belső viszonyaikat, hogy az megfelelő választ adjon a kihívásokra. Ez a rendelkezésre álló erőforrások elosztásával oldható meg, és valamilyen arányosságra kell törekedniük. Van, amikor építkezésen, máskor meglévő eredmények megőrzésén megint máskor a védelmen van a hangsúly. A szervezetekben ez viszonylag könnyen átlátható rendszer. Organizálása a vezetés feladata. Egyértelmű, hierarchikus szakmai rendben. Aki képtelen az alkalmazkodásra, az elpusztul. Emlékezzünk. A történelem folyamán birodalmak keletkeztek, és omlottak össze. A Szovjetuniót szokás emlegetni, de ez volt a sorsa a gyarmatbirodalmaknak is. Jelenleg a volt gyarmati országok végleges leválása zajlik egykori uraikról.

Országok esetében más a helyzet. A döntési jogosítványok politikusok kezében vannak, akiknek halvány fogalmuk sincs a vezetésről. Döntéseiket politikai ambíciók vezérlik. Jóllehet az alkalmazkodás feltételeinek megteremtése a MINDENKORI VEZETÉS, AZ ÁLLAM FELADATA. Nem mindegy, hogy a rendelkezésre álló erőforrások közül mennyi a jól hasznosuló, vagy az improduktív, lényegét tekintve elfecsérelt tőke. Itt nem csak pénztőkére gondolok. Az emberi tőke sokszor nagyobb szerepet tölt be, mint a pénz. Ez lesz a hozzáadott tőke forrása.

A döntéselméletek mindegyike szakmai problémák megoldásra irányul. Létezik a politikai vezetés tudománya is, csak ott a szakmaiság más értelmet kap. A mai viszonyok között elengedhetetlen a globális és regionális megatrendek figyelemmel kísérése, és ebben a rendszerben az adott ország nemzetközi kapcsolatainak pozicionálása. Aki téved, az rossz csapatban találhatja magát. Elég, ha Ukrajnára nézünk. Egy homályos álom miatt most darálja le az „élőerejét” Ezekben a rendszerekben nincs helye a filozófiai idealizmusnak. Láttuk a marxizmus, a maóizmus bukását. Ezek is elmeteremtmények, nem a kultúrák mindent átszövő változásainak szokásokba beépülő variánsai. Ezeket az ideológiákat egy adott korszak teremtette meg, és annak múltával az őket támogató államok, politikai rendszerek is bukásra ítéltettek. Nem nyomtalanul. Vannak elemeik, melyek kiállták az idők próbáját. Ez a sors vár a liberalizmusra is. A változás, az átalakulás. Ebből látszólag kimaradnak a teokratikus rendszerek. A másképpen társadalmasodó vallásoknak óriási társadalmi szerepe volt. A liberális országokban durván csökken követőik tábora. Minden politikai akarat ellenére. Tartok tőle kevesen hallottak az „el nem kötelezettségről”, melynek Titó volt az apostola. Nos ők azok, akik ma a világrend változásában a helyüket keresik. Meg is találták. És ez nem a liberális oldal. Más kulturális dimenziók mentén élnek. És semmi bajuk vele.

            Az államok, és a szervezetek vezetése a nemzeti kultúrába ágyazva zajlik. A nemzeti kultúrát, számos tényező befolyásolja. Vizsgálatunk szempontjából, most csak az ideológiai meghatározottságról lesz szó. Minden társadalom ideológiák halmazára épül. Egy ország minél gazdagabb, és minél fejlettebb a kommunikációs rendszere, annál többet mutat magából. Sokak számára ez a fejlettség fokmérője. Van rá igény, lesz rá pénz. Ezek a kultúra más elemein keresztül érvényesülnek. Csak a teokráciákban fordul elő, hogy adott vallási ideológia önállóan befolyásolja a vezetési döntéseket. Máshol mindenhol ideológiák halmazáról beszélünk. Az ideológiákra célok épülnek, melyeknek két nagy csoportja van. A deklaráltak, és a rejtettek. A demokráciákban sem szokás ezek kiteregetése, Mondhatjuk, hogy mindenki hamisan játszik. Aki őszinte, az ne is számítson sokra. Az ideologikus meghatározottság többnyire rejtett módon működik. Egy-egy vezető, és csoportja révén. Ezek fölötti determináns a deep state, az illuminátusok, a szabadkőművesek, és a legnagyobb tőkék laza, informális kapcsolata. Davosról sokan hallottak, és az ott tárgyalt tartalmi kérdések nem igazán nyilvánosak.

Vannak nyilvános elemzések a globális megatrendekről. Ezeket elhivatott tudósok állítják össze. Ilyen a Római Klub. Anyagai hozzáférhetők, elérhetők. Csakhogy a politikusok nem olvasnak ilyeneket. A CIA is rendszeresen publikál különféle nyílt elemzéseket a világ helyzetéről.  

Ha a világot oksági rendszerben vizsgájuk, tudnunk kell, hogy az emberi gondolkodásban ezeknek is helye van. A világban zajló változásoknak több oka van. Olyan nincs, hogy változást egy ok indítaná el. Ezek az okok viszont rangsorolhatók, és biztosan lesz olyan, ami domináns lehet a többihez képest. Ezek viszont a szituációk függvényében változnak. (Csak egy szubjektív megjegyzés. Egykor szervezetfejlesztéssel is foglalkoztam, és évente kétszer két dolgot monitorozottam. A változások mellett, és ellen ható tényezőket vizsgáltam. Ezek dinamizmusa határozta meg a változtatási stratégia súlypontjait.)

A nagy gondolatok, eszmék kialakulásának okai vannak. Vannak esztelen teóriák is, mint a hoaxok, az összeesküvés elméletek, az ezotéria, a szekták…. Ezek kialakulásának is vannak okai. Mindenek előtt a tudatlanság. A spirituális kielégületlenség, az elégtelen megindoklás… és így tovább. Ezek követőit saját beszűkült tudatuk tartja rabságban. Arról nem beszélve, hogy a modern világban virtuális csoportokba szerveződnek, melyek egy-egy akcióra valóságos formációt öltenek.

A fentiekkel szembe menve Amerikát egy lecsengő irányzat tartja sakkban: a liberalizmus, ami tisztán sohasem érvényesült. Bár Amerika a szabadság egyenlőség eszméjének, a demokráciának a „prófétája”, határain kívül ez határozott katonai akciókban, és direkt hatalmi megoldásokban öltött testet. Tegyük hozzá. Amerikán belül sem olyan szép a helyzet. És most térjünk át Fukuyama könyvére, de előtte hadd osszak meg egy tényt. Az orosz alkotmány 13. pontja tiltja, hogy bármilyen ideológia államivá váljon, vagy kötelező jelleget kapjon. Ők a maguk kárán tudják, hogy az ideológia alapú társadalomszabályozás árt az országnak, exportja révén a világnak, és elvonja az erőforrásokat az alkalmazkodástól.

Egy módszertani felvetés

               A tudományok fejlődésével elindult a tudományok önállósodása, egymás után születtek az újak, kialakultak a határaik, diszciplínáik, a specifikus a kutatási módszertanok, és eljárások, ami lehetővé teszik az eredmények ellenőrzését és a felhasználásuk módozatait. Léteznek paradigmák, közelítésmódok, melyek a tudományos problémák feltárását biztosítják. Mindegyik paradigma igazságok halmazát tárhatja fel, ám az egyes paradigmák más és más eredményt mutatnak. Csak egy elvetemült példa. A társadalom vizsgálható humán, és biológiai alapon. Nem mindegy, hogy az egyes emberre gondolkodó lényként vagy biomasszaként tekintünk.

A paradigmáknak időkorlátja is van. Nem mindegy, hogy a kapitalista társadalom működését annak klasszikus korszakában vagy az imperializmus időszakában nézzük. A filozófiai elemzések szintézisük okán évszázadokat is átfoghatnak, míg a szervezeti és emberi magatartás tudománya egy adott szituációra biztosít módszertani áttekintést. Ezekhez képest a politika egy választási ciklusidő és a pillanat tudománya. Az idősíkok összemosása eklektikus eredményt szül. Gondoljunk magunkra 10 ,30, 50, vagy 70 évesen. Szerzőnk bátran szlalomozik a korok, paradigmák, és tudományok között. Össze is mossa őket. Sajnos nincs tisztában fogalmi rendszereikkel. A közgazdaságtudományon kéri számon az emberi viselkedés elemzésének hiányát (61.old). Műve besorolhatatlan a mai tudományos gondolkodás rendszerébe. Választási szónoklatnak tűnik, melynek célja akkor, ott, valakik meggyőzése. Bármi áron. Egyébként elfogult. Az egyik nagy amerikai párt szekértolója. A tudatlanoknak így tetszik. A művészetekben helye van az eklektikának. A tudományok területén kifejezetten kerülendő.

A liberalizmussal a kapitalizálódó gazdaság igényeit keltették életre

            Szerzőnknél valahol elkallódott az a tény, hogy a liberalizmust gazdasági igények teremtették meg. A feudalizmus nem felelt meg az ébredő kapitalizmus szükségleteinek. A gyarmatokról beáramló tőkének kellett a mozgástér. A polgárság, a vállalkozók, kereskedők, a pénzügyi szolgáltatók, a zsidó kisebbség egyre inkább szembe került a hatalommal, az uralkodókkal, főurakkal, és az egyházzal. Franciaországban a harmadik rend, a polgárság jelentős erőt képviselt, hiszen egy részük, mint hivatalnokok szolgálta a hatalmat. Teret nyert a protestáns gondolkodás, amely a túlvilági élet helyett a földön kereste a boldogulását. Ez szembe ment a hatalmat támogató, és Európa legnagyobb gazdasági erejét képviselő katolikus egyházzal. Valahol, valamikor, mindenhol megtörtént az állam és az egyház szétválása. A katolikus egyház ugyanis a feudális hatalom része volt. A liberalizmus eredetileg az abszolutizmus korlátozására, a törvény előtti egyenlőségre, és a vállalkozások szabadságára irányult. A szabadság egyenlőség testvériség elve a XVIII.-ik századtól kezdve beépült a társadalmak politikai jogi rendszerébe. Lassan kiépült a kapitalizmus politikai-jogi rendszere. Ennek miértje, hogyanja az azonosságok mellet is az országok eltérő fejlettsége, történelmi hagyományai, kultúrája miatt Európa szerte jelentős különbségeket mutat. A jövő szövetségi rendszerei kialakulását befolyásoló tényezőről volt szó, melyeknek egyre láthatóbbak lettek a jelei. Vegyük észre, hogy a gyarmatok kirablása, kizsákmányolása a tőkefelhalmozást segítette elő. A gazdagodást. Szemben azokkal, akiket leraboltak. Nekik a nyomor jutott. Az egész világ gyarmatok, és gyarmattatók elegye lett. Minden ország másként érezte a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget. Az egyenlőtlen fejlődés, a megosztottság, mára kulturális szögesdrótot emelt a liberális országok, és más társadalmak közé.

            A francia forradalommal jelentős társadalmi átrendeződés vette kezdetét. Ennek záróakkordjaként Napóleon háborúival olyan összeurópai társadalmi folyamat indult el, ami véglegesen megrendítette az abszolutizmust. A kapitalizálódással a liberalizmus eszméje egyre határozottabb törvényi támogatást kapott, és a polgárság, a kapitalista szabadverseny eszméje lett.

            Közben zajlott Amerika gyarmatosítása. Az új világ számos lehetőséget és felemelkedést nyújtott a betelepülők millióinak. Menekülést az európai nyomor, és a kizsákmányolás, a liberális gazdaság elől. Lehetőségeket az őslakosoktól lenyúlt földterületeken. Amerika a népek kohója lett. Számos ország kultúrája, nációja, vallása, szokásai keveredtek egymással, és ezek fölé kellett egy új magatartásszabályzó rendszer, ami biztosította az összhangot, és keretet adott az emberi együttműködés számára. Erre kifejezetten alkalmas volt a liberalizmus.

            Tudjuk, hogy nincs liberális ember, a liberalizmus egy filozófiai entitás. Eszméjének realizálása politikai, kormányzati feladat. Tegyük hozzá: szigorú gazdasági érdekek mentén. Amerika a szabadság eszméjével, a lehetőségek országát felkínálva évszázadokon keresztül agyelszívást folytatatott a munkalehetőségek teljes sávjában. Később inkább a magasabb képzettségűeket fogadta be. A képzetlenek egy ellenőrizetlen migrációs folyamat révén jutottak el az ígéret földjére. Gondoljuk végig. Makró szinten mekkora megtakarást, extraprofitot jelentett Amerikának a képzési költségek megtakarítása. Mekkora fejlődési potenciál volt a nácik elől menekülő szakemberek befogadása, amit később az egykori német (náci) tudósok követtek. Nem tudom kiszámolták-e Verner von Braun és munkatársai „hozadékát” a rakéta technikában, vagy más ismeretlenek tapasztalatainak az értékét. Tudnunk kell: a munkaerő a tőke egyik formája. Az oktatási rendszerek ezt növelik, erősítik. Vagy nem. Az is illik tudni, hogy a távol keleti országok a GDP jelentős részét fordítják szakember képzésre. Alkalmanként kiemelt módon külön állami támogatással.

Az Európai születésű liberális filozófia folyamatosan gazdagodott a teoretikusok racionalizálási szándékával, a brit, a francia és az amerikai államok kormányzási tapasztalataival. Az alkotmányozói folyamat végére megszületett Amerikai Alkotmány, ami ténylegesen a demokrácia – demokráciák - mintájává lett. Ettől kezdve beszélhetünk liberális demokráciáról.

            Ha már oksági folyamatokról beszélünk, akkor látható, hogy a liberalizmus elvei önmagukban filozófiai tézisek. Kell mögéjük egy olyan szabályzó rendszer, amely biztosítja végrehajtásuk folyamatát. Ez nem lehet más, mint az állam. Sőt! Visszatérve a gazdasági meghatározottságra, az európai és az amerikai liberalizmus születésétől fogva a gazdasági szabályozás határaival, és korlátaival konfrontálódott. Ez ma is két szélsőség között ingadozik. Ennek egyik oldalán a vállalkozások szabadságának, a másikon az állam szerepvállalásának biztosítása áll. Csak megjegyzem, hogy ezt a szituációt Marx kitűnően elemezte. Ennek megértése azok számára okoz gondot, akik ideológia okok (Kommunista Kiáltvány) miatt nem tanulmányozták a munkásságát. Anakronisztikus, hogy az amerikai két nagy párt között ma is durva kommunistázás zajlik az állami szerepvállalás esélye, lehetősége, és szükségessége okán. Nyilvánvaló, hogy a választást is a gazdasági helyzet fogja eldönteni Biden, és Trump között. Pontosabban az az érzelmi-lélektani állapot, amit a választási harc során éri őket. Ezt befolyásolja a vélemények szabadságára hivatkozó féktelen hazugságcunami, számos hoax, és összeesküvés elméletek. Az egyének számára legérzékenyebb pontok a biztonsági szükségletek területén találhatók.

A szerző, mivel nem érti sem az emberi természet, sem a gazdasági meghatározottság lényegét, könyvének második fejezetében így ír róla: „Az egyik kritikus terület, ahol a liberális eszméket a végletekig túlzásba vitték, az a közgazdaság-tudomány világa, itt fejlődött ki a liberalizmusból a „neoliberalizmusnak” elkeresztelt irányzat.” Ezzel a gondolatával többször is találkozhatunk. Művének címe alapján is érzékelhetően elkötelezett a szabadversenyes kapitalizmus liberalizmusa mellett. Nem vette tudomásul, hogy a fejlődéssel, a tőkekoncentrációval létrejöttek a monopóliumok, ami a globalizálódással világméreteket öltött, és változott az állam liberális szabályzó rendszere is.

A liberalizmus tartalmi összetevői, - a szabadság, az egyenlőség, a testvériség - analóg rendszerben vannak a vallásokkal. Ugyanis mindegyik elemen lehet egy kicsit elmélkedni. mindegyiknek könyvtárnyi irodalma van, erősen korlátosak. Már azon is nagy vita van, hogy – mi az, hogy szabadság. Az egyenlőség pedig csak a választásra és választhatóságra vonatkozik. Ez is, az is a HIT-re támaszkodik. Ezért szükségük van olyan hatalmi támogatásra, amely a „hitetlenek” magatartását is becsatornázza a fősodorba. Ez Amerikának kulturális sokrétűsége miatt, elsőrendű érdekévé vált, és a demokráciát hirdető állam a liberális hit erőszak háttere lett. A vállalkozások szabadsága mellett lassan kapott teret az egyenlőség eszméje, mert valakiket mindig kihagytak belőle. Feketéket, nőket, kisebbségeket. Amerika a II.Vh-t követően globális hatalmi vezetői szerepbe került, és létrehozta ennek nemzetközi szabályzó rendszerét. Mindenek előtt pénzügyi lehetőségeivel, demokrácia exportjával, média kommunikációjával, és fegyveres erejével.

Közbevetés: zavarban vagyok, mert egy olyan elismert teoretikusról kell mondjam: hogy nem ismerte fel, hogy a gazdaság igényei, szükségletei, és lehetőségei kényszerítették ki a liberalizmus születését és ennek változásától függ a liberális állam társadalom szabályozásának folyamatos alakulása. Felcserélte az okot és a következményt. A két nagy párt közötti különbség is erre vezethető vissza, ami egy skála mentén értelmezhető, ahol az egyik oldalon a vállalkozások szabadsága, míg a másikon az állami szerepvállalás lesz a meghatározó. Ezt vetíthetjük rá a társadalom más szegmenseire is. A mai helyzet ettől sokkal összetettebb. A liberális társadalomfelfogás éppen a szólásszabadságra történő hivatkozással teret engedett a másság ezer formájának. Ami egykor magatartásszabályzóként működött, és létrehozta a kvázi egységes amerikai kultúrát, vagy legalábbis azt, amit láttatni szeretnek, szeretnének, az mára szétveri, mélyen aláásta a demokráciát. Trump felismerte az ebben rejlő lehetőséget, és felborította a méhkaptárt. De a szerzőnek nem ez az egyetlen téves kogníciója. Folytassuk egy ilyennel.

Mindenek legfontosabbika a nemzeti kultúra

            A kultúra a legmagasabb szintű társadalmi szabályzó rendszer. Kialakulásához a tartós együttélés, történelmi tapasztalatok járulnak hozzé. Értékek, hitek szükségletek, magatartásminták, szokások formálják. Kialakul a jóról és a rosszról alkotott felfogásunk. Közösségformáló rendszer. A családtól kezdve a munkahelyeken keresztül a pártokon át a kormányzásig. Ebben központ szerepet kaphat a vallás. Kultúrába születünk, erről szól a családi, az iskolai, és a szocializációs folyamatok egésze. Belénk ég minden eleme. Ezt más kultúrával nem lehet felülírni. A világban csak a kultúrák együttélésére van lehetőség. Sem exporttal, sem háborúkkal nem lehet akaratuk ellenére ráerőszakolni másokra. Márpedig Amerika ezt akarja, ezt csinálja. A liberalizmus szemüvegén keresztül, a fehér ember kulturális fölény érzetén keresztül értékeli a világot. Hitekkel átszőtt vallás. Fukuyama ennek immár hamis prófétája. Nem vette észre, a világban lezajló tudományos változásokat sem.

            A múlt század nyolcvanas éveitől ismertek Gert Hofstede nemzetközi kultúra kutatásai, melyek alapjaiban határozzák meg az egyes országok vezetési stílusát és politikai berendezkedésnek az alapjait. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy munkájának ellenpólusaként 1996-ban megjelent Huntington kritikája, valamint az a tényt, hogy Putyin megjelenésével, valamint a kínai kultúra terjedésével az elmúlt 10-15 évben a liberális világ erős csődjeleket mutatott, Fukuyama is nagyobb figyelmet fordíthatott volna a kulturális meghatározottságra. Ráadásul Amerikában él, ahol nem csak a liberalizmus, de Trump megjelenésével a demokrácia is konfliktusossá vált. Trump aktivitása, fellépése személyiségéből, és abból a gazdasági közegből fakad, ahonnan a politikába érkezett. Észrevette, a liberalizmus gyenge pontjait, és kampányában hasznosította is. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az evolúciós folyamatok kerültek politikája középpontjába. (Erről még lesz szó)

Tudomásul kell venni, hogy a legmagasabb szintű magatartásszabályzó rendszer abban a kultúrában leledzik, amibe születtünk. Az itt elsajátított értékek, szükségletek, magatartásminták, szokások, történelem ismeretek, vallás, nyelv, identitás, érzelmi elkötelezettség, beépül kogniciós rendszerünkbe. Szocializációs folyamataink révén életünk első napjaitól kezdve lopakodó módon ezernyi más dolog is beépül a személyiségünkbe, selfünkbe. Belátható, hogy nagyon stabil képződményről van szó. Azonosságtudatunk közösségekhez köt. Mindez meghatározza a kormányzás módját is. Hofstede kutatási eredményei egyértelműen mutatják ennek indikátorait. Témánk szempontjából a hatalmi távolság indexe a legbeszédesebb. Ennek egyik oldalán, ahol magas az emberek közötti távolság, ott a diktatúra kívánatos befolyásolási mód. Ahol ez alacsony, ott megnőnek a demokrácia esélyei. De ilyen mutató az individualizmus, kollektivizmus, amiben a jellemző döntések szerepelnek. Bármilyen meglepő, a demokráciákban az individualizmus az elvárt döntési stílus. Ez összefügghet azzal a történelmi ténnyel, hogy Európában a konkvisztádor a karddal hódító a társadalom megbecsült embere, míg Kínában a tanitó. Nem mindegy. Ahol magas a bizonytalanság indexe, ott az emberek nem képesek a plurális gondolkodásra. Ők kész programokat várnak. Hasonló szerepet töltenek be a férfias-nőies szerep elvárások és a hosszú vagy rövid távú orientáció.

Semmi esélye nincs a kultúra exportjának. Ezt a marxizmus csődjével a volt szocialista országok is megtapasztalhatták. A liberalizmus is a determinánsok második sorában van. A megélt kultúra ugyanis kirekesztő módon viszonyul más kultúrákhoz. Fukuyama anno úgy gondolta, hogy a kommunizmus összeomlásával a történelmi haladás, mint ideológiai harc véget ért. Ennek maximálisan ellent mond az ukrajnai proxi háború Oroszország és Kína ellen. Ráadásul ennek a háborúnak a kommunikációs rendszere kifejezetten erkölcsi tényezőkre épül. Mondván azt, hogy OO a gonosz birodalma.

Evolúció és liberalizmus.

Az evolúció lényege az alkalmazkodás a környezeti változásokhoz. Talán mindenki egyet ért azzal, hogy az az élőlény túlélőképes, és hatékony saját és környezte erőforrásai hasznosításában, amelyik valamilyen plusszal rendelkezik a többiekhez képest. Tudjuk, hogy az erősebb bika szaporító anyaga is evolúciós többlet. Mindez igaz az emberekre is. Ennek van két olyan összetevője, amely lényeges szerepet tölt be a folyamatokban. Az egyik a hatalom. A hatalom, mellyel nyerő helyzetbe kerülünk. Tudjuk, hogy bármi hatalommá válhat, amivel képesek vagyunk hatni egymásra. Vannak személyes hatalomforrások, amit az emberek birtokolnak, és tőlük az el nem vehető. Létezik a szervezeti hatalom, amellyel a szervezet hatalmazza fel tagjait, vezetőit. Az emberek jelentős része arra törekszik, hogy maximalizálják mindkettőt, és ameddig lehetőség van rá, erősítsék. Ez a hatalmi elv abszolút szemben áll a liberalizmus egyenlőség elvével. Mert nem vagyunk egyenlők. A jogi egyenlőséget normális esetben nem is érzékeljük, csak választások esetén gyakoroljuk. Ha viszont lesz egy jogesetünk, akkor azonnal megtapasztaljuk a jog egyenlőtlenségeit. Van, akinek lesz pénze sztárügyvédekre, politikai kapcsolatokra. Elég egy elfogult bíró, bírósági rendszer, és igazságainkkal együtt máris vesztésre állunk. Amerikában a legfelsőbb bíróság tagjainak politikai determináltsága a végrehajtó hatalom egyik támasza.

Egész életünk egyenlőtlenségek halmaza: testi fizikai, kognitív képességeink, egészségi állapotunk, kompetenciáink, vagyoni helyzetünk, társadalmi kapcsolataink. És tetszés szerint sorolhatók ennek tételei. Akinek lehetősége van, az megkeresi azt a környezetet, ahol a benne rejlő kompetenciák maximálisan kihasználhatók. Minél magasabbra kerülünk a társadalmi hierarchiában, annál inkább nőnek önmegvalósítási lehetőségeink. Ma már a multik is képesek saját piaci környezetük befolyásolására. SŐT! A politika igényli is társadalmi szerepvállalásukat. Egy miniszerelnöknek, államfőnek arra is van lehetősége, hogy átalakítsa a választási rendszert. Ennek is vannak fontos, és még fontosabb területei. De először a demokráciáról kell szót ejtenünk.

Fékek, és egyensúlyok

A demokrácia a világ legnagyobb átverése. Eleinket a szakértelemre épülő együttműködés és szakértelem emelte ki az állatvilágból. Csakhogy értsük. Nem mindegy, hogy ki gyűjti a gombát. Főzni már bárki főzheti. Azt tudjuk, hogy a demokrácia működésének elengedhetetlen feltétele a törvényhozói, a végrehajtói, és a bírói hatalom függetlensége, és az ezek közötti egyensúly fenntartása, annak érdekében, hogy az ezek mögött álló hatalom soha se kerülhessen egy ember kezébe. Az elemek között a nyilvánosság teremt kapcsolatot, ami segítséget nyújt ahhoz, hogy időben feltárhatók legyenek azok az anomáliák, melyek veszélyt jelentenek a demokrácia egészére.

A demokrácia zárt rendszerének megbontása, és egy önkényuralmi rendszer kialakítása a kontroll mechanizmus gyengítésén keresztül zajlik. Aki szabályozástechnikával, netán vezetéstudománnyal foglalkozik, az megerősíthet abban, hogy demokráciák manipulálására a nyilvánosság, a médiák feletti hatalom birtoklása, adja a legnagyobb lehetőséget. Amerikában, a „minta” demokrácia országában ezen a ponton lépett be társadalomformáló erőként az összeesküvés elméletek sora, a hoax, és sok más spirituális tényező, amely úgymond kielégíteni hivatott az emberek információ igényét. A hazugságcunamin keresztül lehetőség van olyan érzelmi hangulati légkör kialakítására, ami eldöntheti a választásokat. A törvényalkotónak egyedülálló hatalmat ad a kommunikáción keresztül. Ehhez nem kell kétharmad, hiszen Berlusconinak sem volt, mégis egyszemélyi hatalomként magasodott ki a rendszerből. Node kétharmaddal olyan rendszert csinálhatnak amilyet akarnak. Egyébként szinte anakronisztikussá vált a demokrácia alaptétele: a hír szabad, és a vélemény nyilvánítás korlátozását tiltják a jogszabályok. Ezt lovagolta meg Trump és le sem szállt róla. Közvetve ma is kormányzati tényező, akire figyelni kell. Magyarul mondva: nem tudják befogni a száját, de a hoax bajnokoknak sem. Amerikában nagy a baj.

Az egyén tévelygése a politikai kategóriák csapdái között

            A liberalizmus, és a demokrácia politikai kategóriák. Társadalmi meghatározottságok, melyek túlmutatnak az ember személyiségén, és a szervezeteken is. A szervezetek között is harc folyik a piacokért, a hatékonyság növeléséért és az elérhető profitért. Magánemberként „szervezeti emberek” vagyunk, és szükségképpen magunkévá tesszünk szervezeti értékeket, célokat, és ezek mentén tevékenykedünk. Ha konfliktusba kerülünk ezekkel, megkeressük azt a területet, ahol teljesnek érezzük magunkat. Erről is szól a menekülés elmélet. Politikai rendszerből viszont nem léphetünk ki.

Az ember célokat követ. Értékei, érdekei, szükségletei, világnézete és kompetenciái vannak. Önmegvalósítása legtöbbször mások rovására lehetséges, mert személyes hatalomforrásai aktiválásával szembe kerül mások céljaival, hatalmával, és harcolnia kell. Erről szól az evolúció parancsa. Az egyén szempontjából a liberalizmus elvei értelmezhetetlenek, ugyanis állandó versenyhelyzetben vagyunk. Mondhatjuk azt is, hogy győzelmi kényszerben. Az egyén szempontjából a szabadság lehetőséget jelent önmagvalósításában, amit elvileg úgy kell(ene) megtennie, hogy másokat meg ne sértsen. Az egyén szempontjából ez értelmezhetetlen. Személy, és környezet észlelésünk, ítéletalkotásunk és döntéseink abszolút egyéniek. Tekintettel arra, hogy nem láthatunk bele mások kogníciójába, és egyéni céljainkat követjük, elkerülhetetlen az, hogy ne sértenénk meg másokat. Minél magasabban vagyunk a rendszerben, annál inkább így van, hiszen mint vezetőknek, szervezeti érdekeket kell képviselni, ami mögött természetesen egyének vannak, kikkel a többség érdekében meg kell küzdenünk. Tapsolnak nekünk, ezt mutatja a manipulált média, míg ellenfeleink számára szilencium van. Ez abszolút norma pártpolitikai és a kormányzati munkában. Ez is üzleti alapon működik. A hatalom a tömegmédiára teszi szőrös mancsait. A net teljes korosztályok számára elérhetetlen, és érthetetlen. Amiről a filozófusok beszélnek, azok nagyon szép ideák, de a való világban semmi következménye nincs, ha megsértjük. A mieink tapsolni fognak, ellenségeink pedig nyalogathatják sebeiket, miközben elátkoznak minket.   

Eltévedve az ÉN (self) rejtelmeiben

            A liberalizmus filozófiájának középpontjában az ÉN áll. Ez egy olyan terület, ahol nem nehéz eltévedni. A filozófia több évezredes művelése közben nem hiszem, hogy volt olyan filozófus, aki nem foglakozott vele. A self rejtélyesség abból fakad, hogy egyrészt rendkívül összetett, másrészt az aktuális emberi cselekvés szabályzója, ezért magán viseli a kor és vele a szituáció jellemzőit. Az ember nem azért cselekszik így vagy úgy, mert olvasta akárki-bárki filozófiai remekművét, hanem azért, mert erre kényszeríti az alkalmazkodás. Az evolúció.

Olvasva a 3-dik fejezetet az „önző én” - ről, és a 4-iket a „szuverén én” - ről, számomra két fontos dolog tudatosult. Ez egyik arról szól, hogy szerzőnek itt sem sikerült dialektikus kapcsolatot találni a liberalizmus, és a gazdasági fejlődés között. Azt sem érti, hogy a kormányzás érdekeket képviseletéről szól, amiben értelem szerűen jelennek meg a gazdasági és a választói szükségletek. Nem tudom elfogadni, amikor Nobel díjasokat kritizál azért, mert neoliberális érdekeket képviselnek. A kutatói munka politika független szakmai tevékenység. Ebben rejlett a fejlődés iránya. Egyébként nem sok köze van a selfhez. Azon túl, hogy a szakembereknek is van. Szerzőnk leragadt a klasszikus liberalizmus szintjén. Azt sem érti, hogy a politikai pártoknak saját preferenciái vannak az egyenlőség-egyenlőtlenség, és a szabadság- szabadság hiánya, korlátossága (ami még nem diktatúra) értelmezésében, pontosabban ezek kiterjesztésében, az egyenlőtlenségek csökkentésében. Ezek választásokat eldöntő kérdések, miként az is, hogy viszonyuljunk a másságához.

A másik tartalmi, tudományos: biztos, hogy szerzőnknek fogalma sincs az én, a self működéséről. Valahol leragadt a személyiség fogalmánál, ezt kívánja kiterjeszteni az önző, és a szuverén én területére. Diszciplináris tudatlansága arra vezethető vissza, hogy nem tudja, a self alapjaiban társas – és mondjuk ki nem individuális jelenség.

Ebből a szempontból tanulságos két kitűnő szakember, Smith és Mackie felvetése. „A koherens selfnek két összetevője van. Az énfogalom, ami az önmagunkról való ismereteinket tartalmazza, és az önértékelés, ami az önmagukkal kapcsolatos érzelmeinket foglalja magába. (és akkor most figyeljünk) Az emberek önmegismerése nagymértékben azonos módon történik azzal, ahogy másokról benyomást alkotnak.” Így ír erről Susan T. Fiske „Társas alapmotívumok” című művében. „Mint látni fogjuk, a selfet a maga kognitív, érzelmi és viselkedéses megnyilvánulásaival három alapmotívum magyarázza meg. A megértés motívuma áll a kognitív énfogalom mögött; az énfelnagyítás magyarázza a selffel kapcsolatos érzéseket; míg valahova tartozás motívuma áll a self és a viselkedés kölcsönhatásának a hátterében. …. így foglalható keretbe mindaz, amit a kutatások eddig a selfről kiderítettek. Arról a selfről, amely, mint látni fogjuk, már alapjaiban is társas jellegű.”

A self kutatása ráadásul amerikai invesztíció. Az is felkelthette volna a figyelmét, hogy elsősorban szociálpszichológiai kategória. Mondjuk azt, hogy így jár az, aki más tudományterületre téved. Téved. Eltéved. Anno olvastam a „homo sovieticusz” elméletét. Köszönő viszonyban sem volt a társadalmi valósággal. Ugyanakkor ki kell hangsúlyoznunk. Az emberkép elvont fogalom, az átlag emberek összessége, vezetői szintű entitás, akikre úgymond: általában tekintünk. Emberképünk is differenciált. A társadalomtudományok egy része foglalkozik vele. Leginkább a szociálpszichológia, szociológia, politika, és vezetéstudomány. A liberalizmus emberképe a vállalkozás szabadságára épült. Ha így tekintünk rá, akkor elég nehéz ráhúzni akárkire is, hogy liberális selfje van.

A liberalizmus kritikája

               Az ötödik fejezettel csak egyet érteni tudok. A liberalizmus a kezdetektől fogva kritikai, önkritikai úton fejlődött. Ami hasznára vált mindaddig, amíg biztosította a szabadverseny feltételeit, a klasszikus kapitalizmus kialakulását. Abban a pillanatban, amikor méreteinél fogva, a monopóliumok kialakulásával maga a gazdaság, profitéhsége elkezdte a verseny korlátozását, minden megváltozott. A jelszavak, a szabadsághit, az egyenlőség mítosza maradt, de háttérben kialakult az a tőkés csoport, ami tényleges árnyékhatalmat terített a társadalom egészére, minden megváltozott. Ez a deepstate. A monopóliumok az 1900-as évekre már társadalmi ténnyé váltak. Herbert Marcuse 1964-ben mélyen elemezte ezeket a folyamatokat. Politikai gazdasági érdekké vált a liberalizmus HIT rendszerének a fenntartása. Társadalmi oldalról gazdasági folyamatok rabló jellegének az elfedés.

Az identitáspolitikáról, és a racionalitásról

               Az identitás az emberi személyiség, a self egyik meghatározó eleme. Az egyének számára természetes a hason szőrüekhez történő kötődésük. Csoportképző tudati elemről van szó. A csoport természetes módon rangsorolja a környezetében látható csoportokat, és egy skála mentén elhelyezi magát. Ennek van egy összetevője, ami számunkra a referenciaként szolgál, és felnéznek rá, és van egy alsóbb szintje, akik ott találhatók, azokra felülről nézünk, és lesz, akiket megvetünk, utálunk. Ezek így különböző méretű szavazói csoportot jelentenek, és társadalmi jelentőségre tesznek szert. Elemi érdekük, hogy a pártok valamelyike felismerje a bennük rejlő szavazói hajlandóságot, „hívó szavakkal” megszólítsa, és maga mellé állítsa őket. Aki követi az amerikai választásokat, az pontosan tudja, hogy ezekért folyik a harc. Szinte biztos, hogy szerzőnknek fogalma sincs a gyakorlati politizálásról. Nem érti az identitás lényegét, szerepét. Nem tudja, hogy a politikai pártok szakmai munkájának a középpontjában választóik identitásának feltárása, és kiszolgálása áll, amit párt érdekként fognak képviselni. Aki ezt jól csinálja, eljuthat a hatalom csúcsaira, ha hibázik, veszít. Identitása mindenkinek van.

Műve hatodik fejezetében a racionalitás kritikájáról ír. Nem tudja, hogy Herbert A. Simon 1978-ban Nobel díjat kapott korlátozott racionalitásról szóló elméletéért. Végül is minden gyerek ismétlések útján ismerkedik a világgal. Szóval ez nem spanyolviasz-

.

Elvakult, vagy elfogult

               Könyvének 22. oldalán azt írja. „Évszázadok során három alapvető indokot hoztak fel a liberális társadalmak mellett. Az első pragmatikus: a liberalizmus az erőszak szabályozásának eszköze, lehetővé teszi a különböző népek békés egymás mellett élését. A második erkölcsi: védi az alapvető emberi méltóságot, és különösen az emberi autonómiát – minden egyes egyén döntési képességét. Az utolsó indok gazdasági: a liberalizmus a tulajdonjogok és a tranzakciók szabadságának a védelmével elősegíti a gazdasági növekedést és mindazokat a jó dolgokat, melyek a gazdasági növekedésből fakadnak.”

Szerzőnkben elfogultsága okán fel sem merül, hogy 1948 óta az USA 35 háborút indított, melyekkel káoszt és szenvedést idézett elő Tette ezt egyrészt gazdasági érdekei mentén, másrészt a liberalizmus terjesztése okán. Tegyük hozzá: sikertelenül. Csak hármat emelek ki. Vietnam, Afganisztán, Irak. Ezzel nem csak 35 országot idegenítette el magától, hanem azok barátait, szövetségeseit is. Izrael feltétel nélküli támogatásával nemzetek sora keresi az új szövetségeseket. Egyre csökken a liberális demokráciák száma a világban. Ezek az országok újra pozícionáljak helyüket. Az elmúlt években egyre intenzívebben zajlik az átrendeződés, amit felerősített orosz-ukrán proxi háború. Minden társadalmi, gazdasági, politikai mutató azt jelzi, hogy megállíthatatlanul romlik a liberális társadalmak presztízse, erkölcsi tőkéje. Ez a folyamat Fukuyama művének megírásakor már javában zajlott. A liberalizmusba vetett hite lerontotta kognícióit.

Valamilyen hatalomra, amit érvényesíteni lehet, és kell. Szükség esetén erőszakkal. A szociális evolúció folyamatát háborúk sorával lehet értelmezni. Ma is.

Liberalizmus volt, van és lesz

               A könyv befejezésként újra pozícionálja a liberális társadalom elveit. Nem tudom, hogy miért a konzervatívoknak ajánlja. A felsorolt elvek össztársadalmi érdekeket érintenek. Irányt adnak a cselekvéshez. Amit szerzőnk felkínál, az egy svéd asztal. Mindenki szemelgethet belőle. Ugyanakkor a kormányzás, -minden országban – politikai akciók sorozata. Az uralkodó párt programjának szellemében. Nincs más lehetőségük, mint valóra váltani ígéreteiket. A következő választáson számon kérik rajtuk. El is bukhatják. Egy sor szakember dolgozik ezen is, azon is. Egy biztos. Amerikában, és egy sor liberális országban egyik sem érinti érintheti a gazdaság működési rendjét. Ami érzékelhető, látható, az a gazdaság feletti szociális oldal és többnyire a fejlődéssel függ össze. Egy új irányzat támogatása épp úgy a szavazókon múlik, mint egy ágazat korlátozása, netán felszámolása. Most ilyen a zöld átmenet, az elektronika, és a mesterséges intelligencia. A fosszilis energiaforrások rovására. Természetes, hogy az érintettek fellépnek mellette-ellen. A legfontosabb feladat ezek lenyomása a választók torkán. Ettől függetlenül liberalizmus volt, van, és lesz. Egy a nagy kultúrák között. Több száz éve formálódik, és a szociális létezés meghatározója. Beépült az érintett társadalmak minden szegletébe. A politikatudomány rendszerezése szerint elsősorban a centrum országok világába. Ott él az emberek gondolkodásában, szükségleteiben, értékeiben, hitében. Ezen az alapon a gazdaság szükségleteinek megfelelően folyamatosan változik. Nincs ott semmilyen vesszőfutás. Evolúció van, aminek a motorja a gazdaság. Építkezni, fegyverkezni, szociális programokat működtetni csak ezen az alapon lehet. Minden más hit kérdése. A testvériség jegyében. Amerikában, és a világ liberális országaiban egyaránt.

A liberalizmus mélyen átideologizált. A fentebb stíl jegyéven. Lássuk be. az emberek számára szükség van valamilyen lelki, tudati kapaszkodóra. A vallások a túlvilági élettel, a marxizmus a lemondással és egy gazdagabb, szebb jövő reményével szólította meg az embereket. A liberalizmus a ma feladataira irányítja figyelmünket. Ez a vízió a rendszerbe vetett hitre, erkölcsi magasabbrendűségre a világban betöltött vezető szerepre épül. Az EU és a NATO vezetői valahol elfelejtkeztek arról, hogy a kultúrák között is létezik az egyenlőség. Problémáikat erőből igyekeznek megoldani. Megtehetik, mert számos területen monopóliumuk van. Az ébredező „másik” pólus elsősorban a piac és a nyersanyagok területén ezt sajátítja ki. A Donbaszban ezt szeretné lenyúlni Amerika, és Európa. Kicsit elszámolták magukat. A számítások szerint Oroszország nem tud annyit veszíteni, mint amennyit ezzel a háborúval nyerhet. A háttérből nagy erők támogatják.

A történelmi folyamatok gyökerei mentén polarizálódik a világ. Már most két pólusról beszélünk. A jövő ettől plurálisabb lesz. Az amerikai liberalizmus a nemzetközi konfliktusokat gazdasági katonai eszközökkel igyekezett megoldani. Leamortizálta az erkölcsi tőkéjét, és elégette a pénzét. Sokaknak nem tetszik az, amit a volt kirablóik csinálnak. Ez egymás mellé állítja a világ többi részé. Nagyon helytelen a világot GDP centrikusan látni, és láttatni.

A liberalizmus, mint világnézet belső fogyasztásra épül. Kívülről - egy szabályozottabb társadalomból nézve - pluralizmusával maga a káosz. (Nem helyes mindenkire ráhúzni a diktatúra címkéjét.) Más a kulturális fejlődéstörténetük. És amit a liberális világon kívül egyre többe tudnak a mai gazdag országok a világ erőforrásainak lenyúlásával lettek gazdagok. Ezért inkább egy pragmatikus, és ideológiáktól mentesebb világ mellé állnak. Egyre többen. Fukuyama tévedése és tévelygése is egy ideológián alapszik. Nem igaz, hogy a világban a liberális demokrácia uralmának kora következik, a politika és gazdasági liberalizmus elkerülhetetlen győzelmével. Ez a könyv is egy szűk látókörű átideologizálódott tudat terméke.

Csak azért olvastam végig, mert egy barátomnak megígértem, hogy ezzel kapcsolatban megosztom vele ellenérzéseimet.

Az én világom együttműködésre épül. Ez tette az embert emberré. Ez minden fejlődés alapja. Szervezeti szinten, és az együttműködésre kényszerített társadalmi nagycsoportokban, valamint a jól szervezett társadalmakban ennek látható jelei vannak. De az egy másik történet. Mert vannak ilyenek:

• Társadalmi nagycsoportok, ahol a környezet a túlélés érdekében kikényszerítette az együttműködést. Évszázadok óta senki sem lóg ki belőle.
•  Máshol az erkölcsi szabályozás valóban szankcionáló és visszatartó erő.
• Vannak országok, ahol nincs taxatív vallás és az idősek tisztelete szabályozza a világot. Sőt a prófétáknak helye sincs.
• Tudok olyan országról, ahol a tekintély társadalmi hatóerő, és nem kezdik ki a takonycák (ez egy új szó, jelent, amit jelent)
• Van, ahol az adott szónak nagyobb ereje van, mint az írottaknak.
• Van hol az önfegyelem társadalmi érték és senki sem ragadtatja el magát mások rovására.
• Van ahol a hűségnek a szervezetek világában is értéke van,
• Vannak érték alapú társadalmak, ahol mindenki számára egyértelműek a magatartásminták.
• Vannak országok, ahol a társas együttműködés a toleranciára épül

A liberalizmus vesszőfutása igazán akkor kezdődik el, amikor a többi kultúra szorosabbra fogja együttműködését. Megszervezik önmagukat. Egyesült erővel, kvázi szervezetként fognak megjelenni a világ gazdaságában. Övék a nyersanyag, a piac, és az ideológiáktól mentes gazdasági együttműködés. Törleszteni fognak. Elkezdődik a pénzügyi önállósodás, csökken a dollárelszámolás hegemóniája.

Az igazi vesszőfutás akkor kezdődik, amikor Kína is hasonló chipek gyártására lesz képes, mint Tajvan. Ekkor már nem sok akadálya lesz egy Tajvani háborúnak. Készülnek rá.