Tizenegyedik rész. Az ukrán-orosz háború a globális folyamatok tükrében
A történelem változások folyamata. Az évszámok csupán eligazító táblák. Hogy mi van mögöttük, azt sokszor nem tudjuk, mert tanulmányaink során nem állnak össze egységes rendszerré. Ráadásul a történelem hangsúlyainak kiemelése és értelmezése aktuálpolitikai elemekből áll. Mi is átírtuk a történelmünket. Nem is egyszer, és még nincs vége. Nem ismerjük azokat az összetevőket, melyek a háttérből hajtóerőként jelennek meg. Világképünk, ha van, lokális. Nemzeti érzésünket erősíti, és identitásunk erősítését szolgálja. Mondjuk ki őszintén. Másokkal szemben pozícionáljuk magunkat. Nem ismerjük a szociális evolúció trendjeit sem. Így a jövőnket sem tudjuk prognosztizálni.
Vajon hányan tudják, hogy gazdasági, politikai, katonai téren Kína már volt világelső. Ők tudják, hogy a keresztény nyugat mit ártott nekik. Most újra ott állnak ennek a kapujában, és nem szalajtják ezt el a lehetőséget. Sőt 1421-ben több hajórajjal felderítették a földet. Amit Daniken földön kívüliek térképeinek gondol, azt egykor ők rajzolták. Kolumbusz is ezeket használta „felfedező” útján.
Az első VH-t követően a győztesek megalázták a németeket, kimaradtak a világ újrafelosztásából. Az eredmények ismertek. A második VH új felosztást eredményezett. Ezt követően Németország máig érvényes taktikát dolgozott ki, és gazdasági hatalmánál fogva újraépítette érdekszféráját. Lényeges katonai erő nélkül. A Szovjetunió túlfegyverkezte magát, és Gorbacsov (azt csak Ő tudja miért, és miért ilyen módon) szétrobbantotta a Szovjetuniót. OO-nak is meg volt a maga érdekszférája, amit Jaltában jelöltek ki. A nyugat megszegte a Jaltai szerződést, Gorbacsovnak tett távolságtartási ígéreteit, és mert gyengének látta az oroszokat, folyamatosan megsértette biztonsági szükségleteit. Nem kellett volna.
Volt rá esély, hogy Európa egy gazdasági térséggé válik. Meghiúsult, mert Amerika nem engedte. Ezzel elveszítette volna világelsőségét. Mivel magára vállalta Nyugat-Európa katonai védelmét, ezzel zsarolta őket.
Süket, vak, és buta, aki azt hitte, hogy OO elnézi a nyugat „ármánykodását” Nem siette el reakcióját. Átpozícionálta magát. Ázsia irányába fordult. Újraépítette Kínai kapcsolatait Távol-Keleten, az energetikai fejlesztésekbe bevonta Japánt, diverzifikálta gáz, és olaj exportját, infrastruktúráját fejlesztette. A vele szemben kialakított szankciós politizálás kivédésére belgazdasági fejlesztéseket kezdett. Átrendezte valuta rendszerét, és óriási tőkefelhalmozást indított be. Homogenizálta a médiát.
Törekvései találkoztak kínai globális stratégiájával, aki eközben gazdaságilag újra gyarmatosította a világot. Rátette a kezét Afrika egész területére. Immár Dél-Amerikára is. Megszületett a BRICS, ami a világ 40%-át fedi le és sorban állnak az országok, hogy beléphessenek ebbe a rendszerbe. Lassan kiépült pénzügyi oldala is. Kína által kiépített rendszer vonzó mindazok számára, akiknek van tartani valója attól, hogy Amerika a meglévő SWIFT rendszerrel szankcionálhatja őket. OO is felkészült rá, és áthelyezte kintlévőségeit Kínába.
Európa politikai elitje nem figyelt fel ezekre a folyamatokra, és azonnal lábon lőtte magát szankciós politikájával. Ez várható volt, és az oroszoknak erre is volt kidolgozott stratégiája.
A statisztikákon lehet vitatkozni, de a Kínai gazdasági politikai katonai „holding” immár föléje nőt Amerika „baráti kapcsolati rendszerének” Nem sok idő van hátra ahhoz, hogy a dollár elszámolási rendszer is végletesen meggyengüljön. Az így lefedett terület rendelkezik a világ nyersanyag kincsének 80%-val. Ez egy óriási hatalmi potenciál. Úgy tűnik, hogy a termeléshez szükséges feltételek alakulása terén nincs miről beszélnünk. Nem beszélve a piac méreteiről, és ez vonatkozik a globális élelmiszerellátásra is.
Az ukrán-orosz konfliktus gerjesztése Amerikából indult. Megpuccsolták az ukrán kormányt, és új politikai elitet állítottak fel. Az ukránokban mérhetetlen gyűlöletet gerjesztettek az Oroszok ellen, aminek voltak banderista előzményei. Az amerikai demokrácia-export részeként beígérték nekik az EU és a NATO csatlakozást. Nem zavarta őket, hogy ez az export működésképtelen és hogy neonácikat emeltek a hatalmi centrumba. Németország, és Franciaország tiltakozott, de az USA Európai katonai ereje kivonásának meglengetésével félelmeket gerjesztettek bennük. Le kellett nyelni a békát.
Amerikának elemi érdeke az EU, - mint versenytárs kiiktatása. Ezt az O-U háború kirobbantásával sikeresen megoldották. Kontraproduktív hatása, hogy ezzel véglegesítették OO és Kína egységét.
Az Orosz Ukrán háború eredménye kirobbanásakor eldőlt. Akkora erőfölényben vannak az oroszok, hogy ez nem is kérdés. És mert OO atomnagyhatalom, a NATO közvetlenül nem lehet részese a háborúnak. Annyi fegyvert viszont nem tudnak odavinni, amennyivel kompenzálni lehetne az ukrán veszteségeket. EZ ÍGY ANYAGHÁBORÚ. Amerika tudhatná, hogy ez lesz, mert ilyenné volt Észak-Dél háborúja, de az I és a II világháború is. Zelenszkij nagy színészi teljesítményt nyújt, de ez kevés. a háborút a harctéren döntik el, nem a színpadon.
Ne feledjük. Létezik KATONAI KULTÚRA is. A szervezet kultúra átalakítása évtizedes folyamat. Minél nagyobb egy szervezet, annál inkább. A Magyar Honvédségnek is évtizedes folyamattá vált a tömeghadseregről, és a szovjet típusú hadvezetésről átállni a professzionális és NATO elvek alapján zajló vezetői gondolkodásra. Egykor részese voltam ennek a váltásnak, tudom mit jelent.
Az biztos, hogy a kommunikációs háborút Európában és Amerikában OO elveszítette. A világ többi részén ez nem annyira egyértelmű, mint amilyennek a liberális országok médiái mutatják. (Hány ilyen ország van?) A harctéren viszont győzni fog. Azt se feledjük, hogy ez a háború kitűnő „előtanulmány” Kína számára egy Tajvani „rendezéshez”. Ez még hátra van, mint ahogy Ukrajna feldarabolása is. Ehhez OO-nak nincs szüksége békeszerződésre. Node Európára sem. A folyamatok azt mutatják, hogy Európának inkább hiányzik az orosz piac.
A legfontosabbat a végére. Amerika elveszítette egykori szinte korlátlan befolyását a világban. A piacokon ott van, de nincs elegendő nyersanyaga. Viszont Donbasz gazdag terület. Ásványi kincsekben, és gázban. Ott termelik az élelmiszerfegyver alapanyagait is. Az USA-nak már csak itt van esélye arra, hogy „betárazhasson” az iparának. Mindenhol Kína a piacgazda. Oda a világelsőség. Az USA az elmúlt évtizedekben cserbenhagyta szövetségeseit, hazug indokkal indított háborúkat. Elveszítette az imázsát.